Nagyon sokszor hallhatjátok mostanában, hogy a gender (ejtsd: dzsender) valami rémséges dolog, aminek a terjedését ugyanúgy meg kell állítani, mint Brüsszelt. Olyankor kerül elő ez a fogalom, amikor például arról van szó, hogy nevelhet-e közösen gyereket két férfi, vagy amikor valaki megváltoztatná a születési nemét. De még akkor is, amikor az Eurovíziós Dalfesztiválon nőnek öltözött férfiak énekelnek. A genderkérdés tehát sokak fejében egyenlő a megszokott és hagyományosnak tekintett nemi identitástól való eltéréstől. A politikai jobboldal pedig ebben látja a családok szétesésének és a társadalom hanyatlásának okát, és sok esetben a nyugati kultúra bukását is. Pedig a gender alapvetően egészen mást jelent.
Mit is jelent a gender valójában?
A gender eredetileg egy tudományos fogalom, amit leginkább társadalmi nemnek lehetne fordítani. Azokat a szerepeket és tulajdonságokat értjük alatta, amit a világ elvár egy nőtől és egy férfitól a biológiai neme alapján. Ha egy kislány megszületik, rögtön rózsaszínbe öltöztetik, az első játéka pedig sokszor egy baba lesz. Azt várják tőle, hogy gondoskodó, csendes és törékeny legyen. A kisfiúk kisautót kapnak, elvárják tőlük, hogy bátrak legyenek, és még mindig gyakran leszidják őket, ha sírnak, mert valami fáj. Ha ezek a gyerekek felnőnek, sokszor az elvárt szerepek szerint élnek. Még mindig sok helyen tartja magát, hogy a nő helye otthon van, leginkább a gyerekek mellett és a konyhában, a férfiak pedig gondoskodnak a családjukról. Ez a rengeteg elvárás pedig nagyon sok terhet tesz mindkét nemre.
A gender tehát egy tanult dolog, mert nincs olyan, hogy a nők magukban hordozzák azt a gént, amitől jobban tudják kezelni a mosogatnivalót. A férfiak is képesek egyedül gondoskodni egy csecsemőről, mert nincs olyan örökletes tulajdonságuk, ami megakadályozná őket ebben. Ha tehát szigorúan vesszük, a genderkérdés valóban egy olyan dolog, amiről érdemes lenne vitatkozni, mert nem biztos, hogy mindenki, legyen az akár férfi vagy nő, szeretne úgy élni, ahogy a társadalom elvárja tőle.
Az, hogy a társadalom milyen szerepeket szán egy nőnek és egy férfinak, nagyon sokat változott az elmúlt évszázadban. Még az előző század elején is elképzelhetetlen volt, hogy a nők tanulhassanak, vagy vezető szerepeket tölthessenek be. De ugyanígy sokáig azt gondolták, hogy a művészetek vagy akár a politika sem való a nőknek. Viszont ma már az is elfogadott, hogy egy férfi marad otthon a kisbabával, és a nő a családfenntartó. De ez még mindig sokkal ritkábban fordul elő, mint fordítva. A társadalmi elvárások miatt egy nő gyakrabban áldozza fel a karrierjét a család miatt. Viszont, ha egy férfi végez olyan tevékenységet, amit általában nők szoktak, például elmennek óvóbácsinak, vagy érzelmesebbek, akkor rögtön megkapják, hogy milyen „lányosak”. A genderről való vita tehát eredetileg arról kéne, hogy szóljon, hogy a társadalom ne tegyen ekkora nyomást az emberre, csak azért, mert annak született, ami.
Na de hogy lett ebből politikai kérdés?
A társadalmi nemek körüli vita sok esetben elment afelé, hogy az egyén saját identitása micsoda. Amikor genderről van szó, alapesetben nő- és férfiszerepekről beszélgetünk. Viszont gyakran előfordul, hogy az ember nem akar vagy nem tud azonosulni a saját születési nemével, és az ebből következő szerepekkel.
- Például hiába született férfinak, mégis úgy érzi, hogy nőként él, nőként gondolkodik. Ilyenkor ő egy transznemű ember.
- Vagy egyáltalán nem gondol magára úgy, hogy bármilyen nemhez kellene tartoznia. Esetleg egynél több nemhez tartozónak érzi magát. Ezt nevezzük non-binárisnak.
- Vagy a nemi identitása tér el a hagyományostól, ilyenkor beszélünk meleg, leszbikus vagy biszexuális emberekről.
Az LMBTQI mozaikszót biztos láttátok már, ebben az egyes betűk a különböző szexuális és nemi kisebbségeket jelölik.
Az, hogy valaki valamilyen nemi kisebbségbe tartozik, nem betegség, tehát nem fertőz. Nem döntés kérdése és nem is egy tanult dolog. Senki nem lesz meleg attól, ha melegeket lát a tévében. Nagyjából a társadalom 9-10 százaléka tartozik ebbe a körbe. És mivel az eltérő nemi identitás nem fér bele a hagyományos nemi szerepekbe, a jobboldali keresztény-konzervatív politikusok szinte már boszorkányüldözésig fokozódó harcot vívnak ellene. Szerintük ugyanis ez árt a hagyományos társadalomnak, aminek az alapja a férfi-nő házasságán alapuló család. Ezért került a magyar alaptörvénybe, hogy az anya nő, az apa meg férfi. Ezért lettek lefóliázva a könyvesboltban azok a könyvek, amiben LMBTQ szereplők vannak. És ezért nem lehet 18 éves kor alatt megnézni olyan filmeket, amiben transznemű szereplő van.
A fideszes Kövér László, aki ma is a Parlament elnöke, már 2015-ben azt mondta: „Nem akarjuk a genderőrületet. Nem akarjuk Magyarországot a férfigyűlölő nők, és a nőktől rettegő feminin férfiak, a gyermekekben, a családokban csak az önmegvalósítás akadályát látó jövőtlenség társadalmává tenni”. Három évvel később megszüntették az felsőoktatásban a genderszakokat, tehát nem lehet a társadalmi nemekről egyetemen tanulni. Még azt is el tudták hitetni sokakkal, hogy vannak, akik ovisok születési nemét változtatnák meg.
Amikor egy politikus, mint például nemrég maga a miniszterelnök kiírja a Facebook-oldalára, hogy „No gender!”, az alapesetben nagyon előremutató és haladó gondolat lehetne. Ha a gender tényleges jelentését nézzük, azt is hihetnénk, hogy Orbán Viktor az emberekre helyezett társadalmi nyomást enyhítené. Viszont a helyzet az, hogy a miniszterelnök valószínűleg inkább arra gondol, hogy a világban nincs helye a hagyományostól eltérő nemi szerepeknek.
Biztosan észrevetéttek, hogy ez az egész genderkérdés nagyon összetett és nagyon szerteágazó, egy cikkben nehéz mindent összefoglalni. Így biztosan fogunk még írni róla.