Léteznek olyan vígjátékok, amik a 80-as, 90-es évekből valók, és ma már teljesen agyament hülyeségeknek tűnnek a sztorijaik. Annak idején szinte végtelenítve mentek a magyar kereskedelmi csatornákon, de azért most is lehet rajtuk nevetni. Még akkor is, ha nagyon távol vannak a klasszikus értelemben vett jó filmektől. Hercegek, űrlénycsápok, szellemek és időutazás: mutatunk néhány vígjátékot, amikkel csempészhetsz egy kis vidámságot a sötét estékbe, és azt is felsoroltuk, hol találod meg őket.
Men in Black – Sötét zsaruk
Majdnem 30 éve készült az első Men in Black-film, ami talán a legkevésbé komolyan vehető sci-fi a világon. A történet szerint a földönkívülieket figyelő ügynökök, J, Z és K a Men in Black nevű szervezet tagjai, ami azután jött létre, hogy a kormány titokban kapcsolatba lépett az űrlényekkel. Utóbbiak persze nem mind megbízhatók, érkezik is olyan fenyegetés, hogy egyesek szívesen elpusztítanák a bolygót. Az ügynökök máris nyomozásba kezdenek, hogy levadásszák a rosszfiúkat. Fegyvereik is vannak, például a „zajos tücsök”, ami könnyen elfér bárkinek a markában, és persze a neutralizáló, amit akkoriban mindenki irigyelt. Ez egy kis toll, ami egy villanással törli az emlékezet egy részét – a filmben általában azoknál vetik be, akik véletlenül űrlényt láttak, nehogy kiderüljön, hogy „köztünk élnek”. Milyen jól jönne néha egy a zsebünkben is! Persze űrlények nélkül. A film a Maxon játszható le.
Amerikába jöttem
Néhány éve elkészült az Amerikába jöttem 2. része, ami konkrét megcsúfolása volt az első, 1988-ban bemutatott filmnek – ha láttad, és nem tetszett, egyáltalán nem hibáztatunk érte. Pedig az első rész mai szemmel is vicces, és nem csak Eddie Murphy játéka, hanem az ötletes sztori miatt is (amit egyébként szintén Murphy talált ki). A történet szerint egy fiktív afrikai ország, Zamunda hercege az Egyesült Államokba megy, hogy ott feleséget találjon magának. Olyan nőt szeretne, aki nem csak a pénz és a pompa miatt akar hozzámenni, hanem azért, mert szereti őt. A herceg ezért szegény külföldi fiúnak adja ki magát és munkát vállal egy gyorsétteremben, New York-ban. Ott persze találkozik egy gyönyörű nővel, de annak barátja van, és lehet, hogy a kapcsolat amúgy is halálra van ítélve… A filmet az Apple Tv+ felületén találod meg!
Sztárom a párom
Senkit ne tévesszen meg a borzasztó magyar cím, a Notting Hill még mindig az egyik legviccesebb romantikus komédia, ami a 2000-es évek előtt készült. Egyszer már írtunk nektek róla, amikor elmeséltük, miért nem az lett a Kispolgár címe, hogy Kutyák és Lovak magazin (pedig szeretjük őket). A sztori szerint Hugh Grant egy átlagos, szomorkás londoni férfit játszik, William Thackert, aki egy könyvesbolt tulajdonosa. Elvált, a boltba soha nem megy senki, a nevét pedig néha még a saját anyja is elfelejti. Egy nap váratlanul belefut Anna Scottba (Julie Roberts), egy hollywoodi színésznőbe, aki az új filmjét népszerűsíti Londonban. William és Anna teljesen más világból jönnek, mégis úgy érzik, van köztük valami különleges. Kár, hogy a köztük lévő kapcsolatot hol Anna hírneve, hol William szőrös lakótársa zavarja meg – meg persze a bizonytalanság, hogy ér-e a szerelem egy újabb szívfájdalmat. A film az Apple Tv+-on elérhető.
Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van
A Mrs. Doubtfire sztorija meglehetősen hihetetlen, mégis működik. A háromgyerekes Hillard családban éppen válnak a szülők, a szabadúszó színész Daniel és a belsőépítész Miranda. Daniel csak szombaton láthatja a gyerekeit, de amikor Miranda házvezetőnőt keres, Daniel kapva kap az alkalmon. Megkéri a sminkmester testvérét, hogy maszkírozza át őt egy kedves nagymamává, Mrs. Doubtfire-ré, és így jelentkezik a családhoz a munkára. Természetesen fel is veszik, és miközben Daniel ezerrel azon van, hogy ne bukjon le, a magassarkú cipőkkel és a női ruhákkal is meggyűlik a baja. De megéri neki a küzdelem, mert így többet lehet a gyerekeivel, még akkor is, ha tudja, hogy egyszer fény derül majd a turpisságra. A filmet amúgy a családi vígjátékok királya, Chris Columbus (többek között az első két Harry Potter-, és az első két Reszkessetek, betörők! rendezője) készítette. A Disney+-on találod meg.
Szellemirtók
Idén negyven éve mutatták be az első Szellemirtók filmet, ami akkora siker volt, hogy 1989-ben elkészült a folytatása is. Azután pedig született belőle egy film női főszereplőkkel, és az elmúlt három évben még két részt leforgattak belőle. De az eredeti filmhez egyik sem ért fel. A történet főhőse három egyetemről kirúgott tudós, akik a szellemvilágot kutatták megszállottan. Azért, hogy ne maradjanak munka nélkül, szellemvadász irodát nyitnak New York közepén. Itt csatlakozik hozzájuk negyedik társuk is. Hamarosan pedig rengeteg munkájuk lesz, a várost ugyanis ellepik a kísértetek. A bajt pedig tetézi, hogy a polgármester nem hisz nekik, az ő ostobasága miatt pedig az egész világ veszélybe kerül. A film zenéje is óriási sláger lett, ezt dúdolva pedig mindenki tudja a kérdésre a választ: Kit hívsz, ha valami furcsa dolgot látsz? A Szellemirtókat! A filmet a Maxon nézheted meg.
Vissza a jövőbe
A Vissza a jövőbe az első része egy időutazós sorozatnak, amit 1985-ben mutattak be. Ennek főhőse az átlagos kamasz srác, Marty McFly, és az ő bogaras, kissé őrült tudós haverja, Doki. Doki feltalál egy időgépet, és épp ezt mutatja meg Martynak, amikor megtámadják őket. Marty az időgéppel tud csak kereket oldani, amivel 1955-ben találja magát. Itt persze mindenféle bonyodalomba keveredik, a leendő anyukája például kicsit bele is zúg Martyba, emiatt pedig ügyet sem vet a majdani apukájára. Martynak mindent el kell követni ahhoz, hogy a szülei végül egymásba szeressenek, hogy ő meg tudjon születni a jövőben. A Vissza a jövőbe második része 2015-ben játszódik, ami szerencsére kicsit sem hasonlít ahhoz, ahogy a film azt elképzelte. A harmadik epizód pedig visszarepít a Vadnyugatra. A filmek fenn vannak a Videán.
Szerzők: Bálint Judit, Czeglédi Fanni.