Jól járhat a Tisza Párt azzal, hogy belépett a legnagyobb európai parlamenti pártcsaládba, az Európai Néppártba. A Népszava információi szerint több EP-tisztséget is kaphatnak Magyar Péter pártjának tagjai. A Fidesznek viszont nem lesz ekkora szerencséje. Arról írtunk már nektek, hogy Orbán Viktor új képviselőcsoportot alakított több más uniós ország pártjaival, ez a Patrióták Európáért. Hiába lettek a harmadik legnagyobb frakció (vagyis hivatalos képviselőcsoport) az EP-ben, a határidő után alakultak, ezért elődpártjuk létszámát vették figyelembe. Az viszont jóval kevesebb volt. (Népszava)
Kijevbe ment Magyar Péter. A politikus csak civilekkel találkozik, 15 millió forint pénzadományt, orvosi felszerelést, gyógyszert, élelmiszert is visz. Magyar azt írta, három kisbusszal, egy szállító járművel és két mentőautóval indultak Ukrajnába, ahová várhatóan késő este fognak megérkezni. (Facebook)
Ma tetőzött az eddigi nyár forrósága, több megyében is harmadfokú riasztás van érvényben a kánikula miatt. Voltak helyek, ahol 39 fokot is mértek, és estére is csak 24-31 fok közé csökken a hőmérséklet. Ebben sokaknak az alvás is nehézséget okoz. A szakemberek figyelmeztetnek mindenkit, hogy a forróság nagyon veszélyes a szervezetre. Senki se tartózkodjon sokáig a tűző napon, fogyasszunk sok folyadékot és hűtsük magunkat (de ne hirtelen). További kánikula-tippjeinket ide kattintva olvashatjátok. Lesz még rá szükség, ugyanis az előrejelzések szerint a nagy meleg egyhamar nem távozik. (Kiderül)
Sikeresen elindult az első Ariane 6 hordozórakéta kedden este. Ez nagyon fontos az Európai Űrügynökség (ESA) számára, amelynek eddig nem volt saját rakétája. Az európai űreszközöket – műholdakat, kutatószondákat – korábban az orosz Szojuz rakéták vitték fel. Az Ukrajna elleni támadás miatt azonban ez az együttműködés megszűnt. Maradt Elon Musk cége, a SpaceX, de az ESA nem volt elégedett velük. Az Ariane 6 az első európai űrrakéta 30 év óta. Tizenhárom ország vett részt a kifejlesztésében és megépítésében. (Euronews)
Pár napig volt csak meg a Balaton első panorámás hintája. Ugyanis átadása után nem sokkal ellopták. Vagyis mindenki azt hitte, ellopták. A hintát egy civil, Bánki Károly találta ki és valósította meg, puszta jólelkűségből, mint a Balaton szerelmese, hogy örömet okozzon másoknak vele. A hintát, ami a Fonyód-Bélatelep strandon volt, ebben a videóban nézhetitek meg. A civilek elkezdték keresni, ki vihette el. Szerda délután a helyi polgármester kiposztolta közösségi oldalán, hogy ők hatóságilag szereltették le a hintát, mert nem volt rá engedély. És szerintük balesetveszélyes is volt. Elvileg most egyeztetnek az ötletgazdával, mi legyen a hinta sorsa. (24.hu/Facebook)
Ötödik részt kap a Shrek! A Dreamworks Animation bejelentette, hogy már most készül a film, igaz, sajnos csak két év múlva kerül majd a mozikba. 2001. és 2010. között négy Shrek-film született, mind kasszasiker lett, az első rész Oscar-díjat is kapott. (Variety)
Póthajba gabalyodott egy sirály Angliában. Szegény állat a hajhosszabbításra használt kellékkel fennakadt egy antennán is, ahonnan tűzoltók szabadították ki. A bajba került madarat egy járókelő vette észre, és csak annyit látott, hogy nagyon szenved. Hívta a tűzoltókat, akik kiszabadították és észrevették a póthajat rajta. Minden bizonnyal egy szemetesből kukázta ki, majd ráragadt, és ahogy próbált megszabadulni tőle, fennakadt. Szerencsére a bajba került sirály már jól van, miután állatorvosok kezelték, mert az egyik lába is megsérült. Azóta visszaengedték a szabadba. (BBC)