Ezt gondoljátok az olimpiáról

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Vasárnap azt kérdeztük, mennyire érdekel titeket az olimpia, és akartok-e sokat olvasni róla. A legfontosabb kérdés az, vajon felcsigázza-e a mai gyerekeket a világverseny, vagy már mással töltik az idejüket. Az eredmény pedig így néz ki:

Amint látható, csak minden tizedik olvasó hagyja teljesen figyelmen kívül a versenyeket. De persze egyáltalán nem baj, ha így vannak vele, az olimpiáért lelkesedni nem kötelező és nem is elvárás. Minden negyedik válaszoló viszont mindent megnéz, ha teheti. És ez is rendben van. Majdnem ennyien néha nézegetnek bele a közvetítésbe. És vannak a válogatósok, akik a kedvenc sportágukat követik, vagy éppen a hazai versenyzőket.

(A közvélemény-kutatásokról részletesen itt írtunk.)

Arra a kérdésre, hogy szeretnétek-e nálunk olvasni az olimpiáról, az elsöprő többség igennel válaszolt. Több mint felük rendszeresen igényli a sporthíreket, a többiek a versenyekre kevésbé kíváncsiak, de érdekességekre igen. Igaz, volt, aki külön levelet írt azzal, hogy „jó napot kívánok, semmit nem szeretnék tudni az olimpiáról (maximum a kézilabdáról).

Nagyon izgalmas kérdéseket is kaptunk. Néhány közülük:

  • Engem nagyon érdekel külön Szilágyi Áron. Esetleg tudtok írni róla pár érdekességet, vagy hogy szerintetek hogy történhetett, hogy az első meccsén kikapott, úgy, hogy előtte 3 olimpiát nyert?

Szilágyi Áronról holnap írunk hosszan és részletesen. De hogy miért kapott ki, azt most még talán ő sem tudja.

Egy 2013-as versenyen. Fotó: Wikipédia
Szilágyi egy 2013-as versenyen. Fotó: Wikipédia
  • Mennyire nyereséges vagy veszteséges egy városnak ha megtartja az olimpiát
  • Szeretném tudni, hogy döntik el azt, hogy hol rendezik az olimpiát.
  • Miért pont Párizsban van az olimpia?

És még sokszor ugyanez a kérdés. Arról már írtunk, hogy miért nem Budapesten van, ezt itt elolvashatod. Hogy egyébként milyen szempontok alapján dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, azt hamarosan megírjuk!

  • Milák Kristófról szeretnék hogy mi van vele.

Kristófról is írunk, de ezzel még megvárnánk, mi történik ezen a versenyen.

  • Az ókorban miért meztelenül versenyeztek az emberek?

Kiváló kérdés, hamarosan megválaszoljuk!

És volt, aki csak annyit üzent: hajrá magyarok, más pedig hogy nagyon jó volt a megnyitó.

Köszönjük a válaszaitokat. Megható és örömteli, hogy olvastok újságot, hogy szeretnétek többet olvasni, és hogy tőlünk várjátok a sporthíreket is. Mi egy nagyon kicsi csapat vagyunk, az egyik legkisebb magyar újság. Biztos, hogy mindenre nem lesz erőnk. Hiszen emellett ugyanúgy meg kell írni a híreket, a politikát, minden más eseményt. És szörnyek is régen voltak. De igyekezni fogunk, hogy ne okozzunk csalódást!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Mi az ördög az ördög?

A Sátán! Lucifer! A krampusz! Róla se feledkezzünk meg a karácsonyi várakozásban!

Szerkeszd te is a Kispolgárt!

Legyen több ufó? Több politika? Sport? Film? Neked írjuk, te döntesz!

Hó reggelt!

Ördögünk van ma!