Ha kertvárosban vagy vidéken élsz, esténként összefuthatsz ezzel a csúf teremtménnyel. Legfeltűnőbb akkor, amikor a falakon mászkál, de a padlón is feltűnhet. Sokszor csak azért vesszük észre, mert hihetetlenül gyorsan spurizik elfelé, amikor ő is észrevett. Előfordulhat a városokban is, mert jól alkalmazkodott az épületekhez.
A légyölő pókszázlábú, mi tagadás, a mi fogalmaink szerint elég puruttya egy állat. A hosszú rovarlábak eleve taszítják a legtöbb embert, a százlábúság szintén, és ráadásul ez nem is valami apróság, megnőhet akkorára, mint az ujjad. Az ilyen jószágoknál okkal gyanakszunk arra, hogy csíp és mérges. És nem is tévedünk.
Ehhez azért tegyük hozzá, hogy a pókszázlábú szerint meg valószínűleg mi vagyunk rusnya dögök, büdösek és ormótlanok, egymást pedig szépnek látják.
Nagy butaság lenne viszont bántani. Ez a kis szörnyeteg ugyanis olyan munkát végez el helyettünk, amit mi csak nehezen vagy veszélyes anyagokkal tudnánk. Ugyanis elkapkodja a nála sokkal kellemetlenebb és veszélyesebb többi rovart a lakásban. Hihetetlenül ügyes vadász, amit már a neve is mutat. A legyet elkapni nem könnyű, neki viszont nem okoz gondot. Vadászik pókokra is, de a legfontosabb, hogy irtja a csótányokat, poloskákat, hangyákat és persze legyeket. Ezek mind sokkal nagyobb gondot okozhatnak: betegségeket terjesztenek, beleesznek a kajánkba, az ágyi poloska ráadásul vérszívó. Ezek a kártevők mind rejtőzködő életmódot élnek, nehéz őket megtalálni, a vegyszeres irtás pedig drága és egészségtelen.
A pókszázlábú meglepően kifinomult harcos. A gyors, de veszélytelen zsákmányt, mint a legyet lerohanja. A veszélyesebb ellenfeleknél, darazsaknál és pókoknál viszont az első támadás után visszavonul, és megvárja, amíg hatni kezd a mérge. Ezután sétál csak vissza lakmározni.
Ezért ha netalán észreveszed, hagyd csak békén a pókszázlábút, hadd menjen dolgára. Nem fog bántani, hacsak nem próbálod kézzel megfogni. Még ekkor sem valószínű, hogy képes átszúrni a bőrt, és ha mégis, akkor sem veszélyesebb egy darázscsípésnél. Ha viszont óvatosan közelítesz hozzá, megfigyelheted egész különleges futóművét, amellyel szinte átfolyik az akadályokon.