Eltűnt egy városnyi magyar, Ronaldo most játszik utoljára Eb-n – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Kijevbe utazott és Volodimir Zelenszkijjel tárgyalt Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök és az ukrán elnök később sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a két ország ukrán iskolát hoz létre Budapesten. A találkozóról itt írtunk bővebben. (Kispolgár)

Annyi magyar vándorolt ki külföldre 2010 óta, mintha egész Kecskemét tűnt volna el. Ez összesen 105 089 főt jelent. Az elmúlt tizennégy évben 326 215 ezren hagyták el az országot úgy, hogy megszüntették a társadalombiztosítási jogviszonyukat. 221 126-an azonban visszajöttek, így jött ki a fenti szám. A népességcsökkenést tehát korrigálta valamennyire, hogy sokan hazajöttek, de a kivándorlási mutató így sem túl kedvező, sőt, néhány jobb év után most újra romlani látszik. (444)

A mostani volt Cristiano Ronaldo utolsó Eb-je. A portugál erről a tegnapi meccs után nyilatkozott, ahol a szlovének ellen játszottak. Ronaldo nem volt formában, a karrierje során először fordult elő, hogy úgy zárt a válogatottal egy csoportkört, hogy nem lőtt egy gólt sem. Amikor a meccs végén 11-es párbajra került sor, Ronaldo elbaltázta a lövését. Ekkor lehajtotta a fejét és elsírta magát. Végül a portugálok megmenekültek a kieséstől, Ronaldo ismét sírt, de ekkor már örömében. „Még a legerősebb embereknek is vannak rossz napjaik. Akkor fogtam padlót, amikor a csapatnak a legnagyobb szüksége volt rám” – magyarázta a focista, aki szerint a csapat rendkívüli munkát végzett és a végsőkig küzdött a győzelemért. (BBC Sport)

GIPHY

Asztaloscéget alapított az egykori igazságügyi miniszter, Magyar Péter exfelesége, Varga Judit. Varga a céget a jelenlegi párjával, Windisch Lászlóval, az Állami Számvevőszék elnökével hozta létre. Utóbbinak már négy éve van asztalos végzettsége, Varga csak nemrég kezdte el a képzést. „Szeretném komolyan venni a dolgot” – nyilatkozta nem sokkal a beiratkozás után. Elmondta, sok ismerőse kezdett ilyen tevékenységbe sok év szellemi munka után, mert mindegyik megunta, hogy a munkájának nincs látható eredménye. (Telex)

Banksy újra lecsapott, ezúttal a brit Glastonbury fesztiválon. A titokzatos utcai művész az Idles nevű zenekar koncertjén indított el a tömegben egy felfújható mentőcsónakot, amiben migráns bábuk ültek. A tömegben sokan azt hitték, hogy ez a zenekar egyik látványeleme, mivel a bristoli punkzenekar rengetegszer kritizálta a szövegeiben a jobboldali kormányzást és a bevándorlásellenességet. A zenekar azonban bejelentette, hogy nem tudott a mutatványról, csak később tudták meg, hogy ez Banksy műve. Ő az Instagramon vette a nevére a migránshajó-műalkotást. (Guardian)

Te is részt vehetsz a nemrég indult országos fehérgólya-felmérésben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület azt kéri, hogy bárki, aki gólyafészket lát, küldje el nekik az adatokat arról, hogy

  • hol van lakott vagy lakatlan gólyafészek, de akár üres fészektartó,
  • volt-e költés idén,
  • ha igen, hány fióka repült ki,
  • volt-e gyűrűs gólya?

Az egyesület szerint július első fele a legfontosabb időszak a gólyafelmérésnél, hiszen a fiókák már nagyobbak, de még a fészekben állnak, így könnyű a számlálás. A fészekkel kapcsolatos adatokat a Turdus nevű mobilappon lehet beküldeni vagy a számítógépről elérhető honlapon. Minden fontos információt megtalálsz itt. (MME)

A híradónk ma nem állatos cukisággal, hanem egy megható felvétellel zárul. David Attenborough, a 98 éves természettudós és műsorvezető tegnap egy teniszmeccsre látogatott ki, hogy végignézze Carlos Alcaraz és Mark Lajal összecsapását. Amikor Attenborough besétált a stadionba, hogy elfoglalja a helyét, az egész tömeg felállva éljenzett és tapsolta meg őt. Attenborough David Beckham mellett haladt el, aki szintén felállva köszöntötte a legendát. A természettudós szájáról le lehetett olvasni, ahogy azt mondja: „köszönöm”, majd leült a helyére. (Independent)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Előző cikk
Következő cikk

Boldog szülinapot, Kispolgár!

Egyévesek lettünk, és növünk tovább. Köszönjük nektek!

Kalmopyrin a málnaszörpben

A Kreatív interjúja az egyéves Kispolgárról, nehézségekről, tervekről, hőbörgésről.