Csak egy év leforgása alatt rengeteg hó és jég tűnt el Alaszka felszínéről – írja a NASA közleményében. A háttérben a klímaváltozás és az egyre melegebb telek állnak.
A melegedés olyan nagy mértékű, hogy tavaly decemberben 3-6 fokkal volt melegebb, mint az olyankor szokásos időszakban. Emiatt sok hó és jég elolvadt, és pótlása sem volt, mert az eső csapadékából keletkezik (ami nem esett). Helyette voltak áradások, amik miatt figyelmeztetést is ki kellett adni az amerikai állam területén.

A hó- és jégnélküliség egész Alaszkát érintette. A legnépesebb városában, Anchorage-ben (ez nem a főváros, az Juneau), a január végi szokásos 33 centi hó helyett 0 centi hó volt idén. Az átlaghőmérséklet 1,5 fok volt, ez pedig 7 fokkal több az átlagosnál.
A drasztikusság azért is lehet, mert a sarkköri területeket sokkal erősebben érinti a klímaváltozás. Ez négyszeres felmelegedést jelent a Föld többi részéhez képest.
Az amerikai államot a Jeges-tenger is határolja, és a neve ellenére nagyon lecsökkentek rajta a jégmezők. Ahogy a Föld melegszik, a jégmezők eltűnnek, és a napsugarakat a tengerek elnyelik, ez okoz kiugró felmelegedést a sarkvidékeken.
A kutatások szerint már a közeljövőben bekövetkezhet, hogy az Északi-sarkvidék teljesen jégmentes lesz. (Live Science)
(Kiemelt kép forrása: Pixabay)