Elon Musk cége chipet ültetett egy ember agyába

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Napjaink leghíresebb őrült tudósa, Elon Musk közölte, hogy Neuralink nevű cége sikeresen beültetett egy vezeték nélküli chipet valakinek az agyába. Musknak – aki mérnök, tervező, feltaláló is egyben – több cége is van, például a Tesla és a SpaceX. A Neuralink azért jött létre, hogy az emberi agyakat számítógépekhez kapcsolja.

A chipek végső soron lehetővé tehetnék a fogyatékossággal élő emberek számára, hogy gondolataikkal okostelefonokat vagy számítógépeket használjanak. Musk nemrég arról adott hírt, hogy a páciens, akinél a beültetést elvégezték, jól van és ígéretes agyi aktivitást mutat. Ennél többet azonban még nem tudni.

A Neuralink chipje.

Persze nem a Neuralink az első cég, amely végzett már hasonló beavatkozást.

Svájcban szintén egy chip segítségével érték el, hogy egy lebénult ember pusztán a gondolkodása segítségével járjon. A páciensnek elektromos implantátumokat ültettek az agyába és a gerincébe, amelyek vezeték nélkül közvetítik a gondolatokat a lábai és a lábfeje felé, hogy azok megmozduljanak.

Ami a Neuralinket illeti, számos biztonsági kérdés merült fel körülötte, és a szakértők abban sem biztosak, hogy a chip kifejlesztése a megfelelő módon zajlott. 2022 végén kiderült, hogy a vállalat olyan teszteket végzett, amelyek mintegy 1500 állat, köztük juhok, majmok és sertések halálát okozták. Az állatjólét végül azt állapította meg, hogy minden rendben zajlott. De azért egy vizsgálat még folyamatban van.

Elon Musk. Steve Jurvetson / Wikipedia

Elon Musk végül 2023 májusában kapott engedélyt arra, hogy a chipet embereken is tesztelje. Ezután megkezdődhetett a hatéves vizsgálat, amelynek során egy gép segítségével 64, az emberi hajszálnál is vékonyabb szálat helyeznek el az agyban. Pontosabban az agynak azon a részén, amely a mozgásért felel.

A vállalat szerint ezek a szálak rögzíthetik és továbbíthatják az agyi jeleket egy alkalmazásnak, amely aztán megállapítja, hogyan szeretne mozogni a páciens. Musk chipje nagy lehetőségeket rejt magában, és a jövőben sokaknak segíthet. De mivel kísérleti stádiumban van, hosszú évekbe telhet, mire valódi eredményeket hozhat.

(BBC)

Kiemelt kép: Pixabay

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Hó reggelt!

Ördögünk van ma!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.