A május elsejét megelőző éjszakán a legenda szerint ördögök és boszorkányok gyűltek össze a német hegyekben, erdőkben vagy akasztófák tövében. Itt táncokkal, varázslásokkal űzték el a tél utolsó szellemeit. Boszorkánykenőcsöt készítettek, boszorkányitalt ittak, meztelenül nyargaltak seprűn, gereblyén, főzőkanálon, piszkafán, fekete macskán, kecskén, kinek mi jutott.
Az éjszaka folyamán beavatták az új boszorkányokat is, majd végül az ördöggel háltak. Ez az éj volt a boszorkányok legnagyobb ünnepe, sokan boszorkányszombatként, vagy Walpurgis-éjként emlegetik. Nálunk is megvolt a hagyománya, a magyarországi boszorkányperekről szóló iratokban gyakran szerepel például a Gellért-hegy, mint az ilyen buja összejövetelek helyszíne.
Ezt az éjszakát sok kultúra használta varázslásra vagy jövendőmondásra, és sok helyen ez a termékenység és az udvarlás egyik ünnepe. A májusfa-állítás is ezért terjedt el ezen a napon. A feldíszített fát a legények az éj leple alatt állították a kiszemelt leányok háza elé. Az angolszász vidékeken a kelta hagyományok élnek, itt május elseje Beltane ünnepe, ami az év napos felének eljövetelét jelöli. Azt tartják, hogy ezen a napon érdemes új dolgokba kezdeni, mert az biztosan sikerülni fog. Ezen a napon rengeteg tüzet gyújtottak, ezek között hajtották át a csordát ki a legelőkre. Ha pedig valaki átsétált a tüzek közt, védelmet kapott mindenféle veszedelem ellen.
Walpurgis, vagy más néven Valburga egyébként minden volt, csak boszorkány nem. Ő egy benedek-rendi apáca volt a 8. században, akit halála után szentté avattak. Főleg azért, mert állítólag védelmet nyújtott a pestissel, a járványokkal, a köhögéssel és a boszorkányokkal szemben. A katolikus egyház azért jelölte ki április utolsó napját Szent Valburga ünnepének, hogy ezzel ellensúlyozza a boszorkányszombat népszokását. Az egyháznak viszont ezzel sikerült összemosni a katolikus szent nevét a pogány ünneppel.
Érdekes egybeesés, hogy 1945-ben épp ezen az éjjelen követett el öngyilkosságot Adolf Hitler. A Führertől állítólag nem álltak távol a természetfeletti tanok. De az valószínűleg puszta véletlen, hogy az öngyilkosság pont a Walpurgis-éjre esett.