Nemrég írtunk nektek a videojátékozás jótékony hatásairól, említve azok veszélyeit is egyben. Mert ez is kicsit olyan, mint a közösségi média, kétélű fegyver. Jót és rosszat is tehet. Most viszont egy olyan történetet hozunk, amiben egy videójátéknak hála egy lebénult srác legalább virtuálisan teljes életet tudott élni. És csak halála után derült ki, milyen mély nyomokat hagyott más emberekben. Olyanokat, amikre az ép emberek közül is kevesen képesek.
A Netflixen érhető el az Ibelin rendkívüli élete, amit ti is megnézhettek, magyar felirat is van hozzá. Egy norvég srácról, Mats Steenről szól, aki teljesen hétköznapi kisfiúnak született, de 2-3 éves korában Duchenne-féle izomdiszmorfiát, egy gyógyíthatatlan genetikai betegséget diagnosztizáltak nála. Nagyon egyszerűen elmagyarázva ez azzal jár, hogy a beteg izmai idővel elsorvadnak, és sajnos nagyon sok beteg alig éri meg a 30 éves kort. A betegségről Magyarországon a 32 éves Csorba Dávid mesél és érzékenyít Facebook-oldalán és könyvében.
Mats 2014-ben, 25 évesen halt meg. Elaludt és többé nem kelt fel. Szülei és húga a sokk után vették észre, hogy meghagyta nekik a még nem publikált blogját és az ahhoz tartozó jelszavát. A család úgy döntött, hogy ír egy posztot arról, hogy Mats elhunyt, és közzé is teszik a bejegyzéseit. Ami ezután következett, arra nem számítottak.
Azt tudták, hogy Mats rengeteget videojátékozik. Volt egy speciális széke és neki kialakított billentyűzet-szerűsége, amivel megtehette akkor is, amikor már a kezét sem tudta mozgatni, csak pár ujját. A szülők aggódtak, hogy Mats nem barátkozik, egyre kevésbé akar társaságban lenni, és napi 12 órát ül a gép előtt. Azt hitték, lemarad az életről. De mint halála után megtudták, volt egy teljes, virtuális élete, amiről nekik fogalmuk sem volt.
Mats 17 éves korától a World of Warcrafttal (WoW) játszott, ami egy nyitott világú játék, elég sok teret hagyva a szabad történetek kialakításának. Avatárjának neve Ibelin volt. „Ibelinként az lehetek, aki akarok… a való világban nem… utáltam a fogyatékkal élőknek szánt táborokat… amikor elvittek minket a vidámparkba, az volt az egyik legrosszabb… mindenki minket nézett, mint a cirkuszban… elegem lett.” – írta Mats a blogján.
A WoW-ban ezzel szemben Max teljes életet élt. Voltak barátai, közössége, sőt, szerelmes is lett. Ezt mind akkor tudták meg a szülei, amikor a halálhírére emailek százait kapták idegenektől. Akik nemcsak részvétüket fejezték ki, de leírták, hogyan változtatta meg az életüket Mats.
A virtuális barátokat a depresszió széléről, az önértékelési válságból és sok más gödörből húzta ki Mats úgy, hogy személyesen sosem találkoztak. Csak beszélgettek, chateltek. A barátok nem értették, miért nem csatlakozik a videohívásokhoz, ők is csak halála után tudták meg, hogy miért nem akarta, hogy lássák, és beszélni sem nagyon tudott már. Viszont szöveges beszélgetésből a barátai 42 ezer(!) oldalnyit adtak át a szülőknek.
Mats avatárja olyan volt mint ő, csak tudott mozogni. Vele mindent megtett, amit az életben szeretett volna. Udvarolt egy lánynak, aki egyébként a dokumentumfilmben is feltűnik, és elmeséli kapcsolatát Matsszel. Ő volt a viccelődő, mindenkit felvidító tag a csapatban, aminek tagja volt, a Starlightban. És ő volt az, akinek tanácsai a legérettebbek voltak, így szinte mindenki hozzá fordult, amikor valami bánata volt, valami nyomasztotta.
Blogjában arról is írt, miért volt pont ezért fontos a virtuális élete. „A gimiben bulik vannak, csinos lányok, és sok minden más, amire egy 17 éves srác vágyik. Nekem ezek csak álmok, amik elérhetetlenek. De álmodni azért jó. Újra és újra átélheted az élményt vele.”
És hogy mennyire hasonlított Ibelin Matsre, jól mutatja, hogy avatárja (személyisége) is elkezdett változni Matsével párhuzamosan. Ahogy egészsége egyre romlott, Ibelin is egyre frusztráltabb, kötekedőbb lett, sokszor megbántva a játékostársakat.
Mats édesapja a filmben azt mondta: tisztában van azzal, hogy a videojátékoknak milyen negatív hatásai lehetnek. De ami az egyik negatív hatása, hogy a videojátékok világát valóságként is érzékelheti az emberi agy: a fiának ez adta azt, hogy élhetett úgy, ahogyan szeretett volna. „Korábban azt gondoltam, hogy egy virtuális kapcsolat sohasem lehet olyan igazi, mint egy valós, fizikai kapcsolat. Mats halála után jöttem rá, hogy ez a generáció már képes arra, hogy így is kialakítson mély és jelentőségteljes kötelékeket. Ezek az emberek tényleg ismerték és szeretik a fiamat. A mai napig beszélnek róla, megemlékeznek róla.” – mondta Robert Steen, Mats édesapja.
Mats történetét nem nagyon lehet könnyek nélkül megúszni, de ettől még, vagy talán pont ezért, nagyon is ajánljuk. A filmet a Netflixen éritek el.