A republikánus Donald Trump nyerte az amerikai elnökválasztást, ezzel pedig négy év után visszatérhet a Fehér Házba, másodszorra is ő lesz az Egyesült Államok elnöke. Trump a cikkünk élesedésekor már több mint 270 elektori szavazatot szerzett, ez a legkevesebb, amire a győzelemhez szükség van. Arról, hogy hogyan működik az amerikai választási rendszer, ide kattintva olvashattok bővebben. Donald Trumpról pedig ide kattintva olvashattok portrét.
Az újonnan megválasztott elnök 2025 januárjában veszi át a vezetést a Fehér Házban, ekkor iktatják be. Ő lesz az Egyesült Államok 47. elnöke.
Első, 2016-os győzelmével szemben Trump most az összes szavazatot tekintve is nyert, legalább hatmillióval előzte meg Kamala Harris demokrata jelöltet.
Az már most biztosnak látszik, hogy a republikánusok szövetségi kongresszus felsőházában, a szenátusban is többséget szereztek. Ez a törvényhozás szempontjából fontos.
Kamala Harris több csatatérállamban is rosszabbul szerepelt, mint a leköszönő elnök, Joe Biden négy éve. A csatatér- vagy billegő államok azok, ahol érdemi verseny van a két jelölt között, mert nem egyértelmű, hogy a lakói kire szavaznak.
Trump már jó előre győzelmi beszédet mondott Floridában, magyar idő szerint szerda reggel. Arról beszélt, hogy az Egyesült Államokban „új aranykor jöhet”. Nem mellesleg kihasználta az alkalmat, hogy köszönetet mondjon feleségének, Melania Trumpnak, akinek a könyvét is bepromózta közben. Azt is hozzátette, hogy többen mondták neki, „Isten okkal mentette meg az életét, azért, hogy ő megmentse Amerikát”. (Itt az ellene elkövetett merényletre célzott.)
Elsők között, még a hivatalos végeredmény kihirdetése előtt Orbán Viktor magyar miniszterelnök gratulált Trumpnak. A Facebookján közzétett videóban azt mondta: „Egy fényes győzelmet látok, a nyugati politikatörténet talán legnagyobb visszatérését. Hatalmas győzelmet. Börtönnel fenyegették, elvették a vagyonát, meg akarták ölni, szembefordult vele a teljes médiavilág Amerikában, és mégis győzött.”
Őt követte Emmanuel Macron francia elnök, majd Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is, aki a történelem legnagyobb visszatérésének nevezte Trump második elnökségét. Gratulált Donald Trumpnak Keir Starmer brit miniszterelnök és Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij is, aki elmondta, továbbra is számítanak Amerika segítségére az orosz-ukrán háborúban. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is gratulált, és bizakodva tekint a közös munkára.
Oroszországból is érkezett gratuláció, igaz, nem Vlagyimir Putyin elnöktől. Az orosz állam szóvivője, Dmitrij Peszkov azt nyilatkozta, nincs tudomása arról, hogy az elnök gratulálni kívánna Trumpnak, hiszen „egy barátságtalan országról van szó, amely közvetlenül és közvetve is részt vesz az államunk elleni háborúban”. Ezzel szemben a volt orosz elnök, Dmitrij Medvegyev egyértelmű örömét fejezte ki azért, hogy Trump került az elnöki székbe. (CNN /Kispolgár)