Folyamatosan kényszert érzünk arra, hogy kitöltsük a kínos csendet. De mi van akkor, ha a csend egyfajta kommunikáció is lehet? És nem csak rossz, mint amikor valaki csenddel büntet, azaz azzal, hogy nem szól hozzád. Hanem tényleg pozitív kommunikáció. Szakemberek szerint van egy jó pár helyzet, amikor a csend többet ér mint ezer szó. Mondtak is párat:
1. Csenddel számunkra fontos dolgokat tudunk hangsúlyozni – vagyis, ha például határt húzunk azzal, hogy azt mondjuk: nekem most ez nem fér bele, én ezt nem akarom csinálni. Ha hosszasan magyarázkodni kezdünk, hogy miért, ahelyett, hogy csendben maradnánk utána, az olyan, mintha védekeznénk, és arra egészséges kommunikációban nincsen szükség.
2. A csendet mindenáron ki akarjuk tölteni, és ennek néha van haszna – amikor valaki befejezi a mondókáját, természetes módon átvesszük a szót. De ha azt érezzük, hogy van még több a története mögött, amit megosztana, és kíváncsiak vagyunk rá, jó nem rögtön átvenni a szót. A másik is érezni fogja a csendet és lehet, így meg tudja velünk osztani azokat az érzéseit, amiket szeretne, de nem tudja, hogyan.
3. A csend empátiát (együttérző képességet) erősít – ha egy beszélgetésnél már nem rögtön a következő reakciónkon gondolkodunk, hanem csendben vagyunk és csak a másikra fókuszálunk, akkor érezni fogja, hogy törődünk vele.
Összességében elmondható, hogy a csend kétélű fegyver: büntetni is lehet vele, de jó emberi kapcsolatokat is építeni. Ez furán hangozhat, de a fenti példák is mutatják, hogy a csend tud többet adni a szónál és szerepe van az emberi kapcsolatok megerősítésében.