Csalás árnyékolta be az idei gesztenyezúzó világbajnokságot

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A Kispolgárban számtalan vicces és érdekes versenyről olvashattatok már, a gesztenyezúzó világbajnokságról viszont eddig még nem írtunk. Ezt a versenyt 1965 óta minden évben egy kis közép-angliai faluban rendezik meg, idén is több mint kétszáz versenyző állt a rajthoz.

A gesztenyetörés egyébként egy régi, évszázadokkal ezelőtt született angol gyerekjáték. A lényege, hogy két játékos felfűz egy-egy vadgesztenyét egy zsinórra. Ezzel kell lecsapni a másik gesztenyéjére, és szét kell azt törni. A versenyen háromszor lehet lecsapni, felváltva támadnak a játékosok.

Az idei bajnokságot viszont egy komoly csalási botrány rázta meg, miután vizsgálatot indítottak a férfi győztes, a 82 éves Dave Jakins ellen. A második helyezett azzal vádolta meg ugyanis Jakinst, hogy acélból készült gesztenyét használt, ezért sikerülhetett elsőre eltörni a vadgesztenyéjét.

A verseny szervezői megerősítették, hogy valóban találtak egy acélból készült gesztenyét Jakins zsebében, de azt is mondták, hogy teljesen valószínűtlen, hogy azt a verseny közben használta. Ugyanis a bírók nagyon szigorúan ellenőrzik az „eszközöket”. A csalás vádját egyébként Dave Jakins is visszautasította. Azt mondta, hogy az acélgesztenyét csak kabalából hordja. Ennek ellenére a vizsgálat folyamatban van. Még az sem biztos, hogy Jakins megőrizheti bajnoki címét. Ezt egyébként először sikerült elnyernie, annak ellenére, hogy ez volt a 46. versenye.

A nők versenyét idén egy 34 éves amerikai nő, Kelci Banshbach nyerte. Ő az első amerikai, aki a versenyen győzni tudott, és ő lett az is, akit a vadgesztenye királynőjévé koronáztak, miután legyőzte a férfi győztest, Dave Jakinst is. (bbc.com)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Szerkeszd te is a Kispolgárt!

Legyen több ufó? Több politika? Sport? Film? Neked írjuk, te döntesz!

Hó reggelt!

Ördögünk van ma!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.