Figyelem, a következő cikket csak erős gyomrú olvasóinknak ajánljuk!
Létezik egy világhírű sajt, ami egyesek számára kifejezetten undorítónak tűnhet. Mások igazi ínyencségnek tartják. A Guinness Világrekordok a világ legveszélyesebb sajtjaként tartja számon. A casu marzu egy Szardíniáról származó „finomság”, amit a világ szinte minden országában betiltottak. Még Szardínián is nehéz lehet megtalálni, bár ott megváltoztatták a besorolását, így mentesül a legtöbb hatályban lévő élelmiszertörvény alól. A helyiek sokszor így is pult alól árulják vagy egymásnak készítik, és csak nevetnek azon a felvetésen, hogy veszélyes lenne.
A sajtkészítők úgy indítják el a casu marzu rothadását, hogy egy kis lyukat vágnak a juhtejből készült pecorino sajtkorongba (ez egy parmezán jellegű sajt), majd kint hagyják a levegőn. A sajtlegyek ekkor a nyílásokon keresztül behatolnak a sajtba, majd ott lerakják a petéiket. Miután az átlátszó, fehér lárvák kikeltek és elkezdték felfalni a sajt belsejét, az emésztőrendszerükből származó sav lebontja a sajt zsírjait, ami ettől lágy, krémes és rántotta állagú lesz. Egyetlen korongban akár több ezer lárva is lehet.
Amikor a lagrimas (könnyek) néven ismert ragacsos folyadék átszivárog a héjon, a sajt már fogyasztható. Az így keletkező sajt erős, csípős, kicsit savanyú ízű lesz. Amikor levágják a sajt tetejét, nem lehet csak úgy késsel-villával nekiállni. A sajtférgek akár 15 centimétert is tudnak ugrani, ezért minden esetben védeni kell a szemet tőlük. Még jobb, ha az, aki eszi, a kezét az orra alá teszi, nehogy a pattogó lárvák az orrba repüljenek. Egyes helyiek centrifugán átpörgetik a sajtot, hogy a kukacok teljesen egybeolvadjanak vele.
A lárvák elvileg kárt okozhatnak az ember gyomrában (beleértve a fájdalmat, a hányingert és a hányást), illetve tábort verhetnek az emésztőrendszerben, de nem nagyon hallani ilyen esetekről. A helyiek úgy tartják, hogy az a sajt, amiben már meghaltak a kis kártevők, nem fogyasztható, mert akkor a casu marzu megromlott. (Ennél is jobban?!)
Sokan vállalják tehát a kockázatot, és a lárvákkal együtt esznek egy-egy falatot, vagy halálra pépesítik őket és lapos kenyérre kenik a sajtot. Néhányan egy darab sajtot műanyag- vagy papírzacskóba zárnak. Ekkor a kukacok az oxigénhiány miatt fuldokolni kezdenek és csattogó hangokat adnak ki: amikor a hangzavar véget ér, eljön a falatozás ideje.
A casu marzut hagyományosan frissen sült kenyérrel és helyi vörösborral, az úgynevezett Cannonau-val fogyasztják. Mondanánk, hogy jó étvágyat, de talán nem is baj, ha a lárvás sajtocska ott marad Szardínián, tőlünk jó messze.
Forrás: CNN. IFL Science. Atlas Obscura.