A katonák már ősember korukban is tudni akarták, mire készül az ellenség. A felderítés sokszor többet számított, mint a fegyverzet vagy a hadsereg mérete. Természetesen már az első léghajókat is használták kémkedésre, aztán a repülőgépek is ezzel foglalkoztak, mielőtt felfegyverezték őket. És hatvan évvel ezelőtt, 1964-ben felszállt a kémrepülők királynője, az SR-71 Blackbird.
Ekkor az Egyesült Államok és a Szovjetunió feszült versengésben állt egymással, amit hidegháborúnak hívtak. Mindkét szuperhatalom atomfegyverekkel és hatalmas sereggel készült az összecsapásra – és persze felderítéssel. A modern fegyverek korában perceken múlhat a győzelem, tehát muszáj volt mindent tudni, amit csak lehet. Ennek a korszaknak a hőse James Bond, a szuperkém.
Repülőgépről kiválóan fel lehet deríteni az ellenséges rakétabázisokat, laktanyákat, ipartelepeket. Ezenkívül képesek lehallgatásra, radarokat mérnek be, figyelhetik az ellenséges harceszközök mozgását. Csak hát az ellenség ezt ellenzi, és ha teheti, le fogja lőni a kémrepülőt. Ezt a szovjetek meg is tették korábban: 1960-ban rakétával eltaláltak egy U-2-es kémgépet a saját területükön, a pilóta fogságba esett. Jobb gép kellett. Olyan, ami sebezhetetlen.
Ezt háromféleképpen lehet elérni. Ha a kémrepülő elég magasan halad, az ellenséges vadászok nem tudnak időben felemelkedni hozzá. Ez volt az U-2 módszere, csakhogy a rakéták ellen ez kevés, hiszen azok elmennek a Holdig, ha kell. Repülők viszont nem mehetnek akármilyen magasságban, mert levegő nélkül nem működnek. A másik lehetőség, hogy a gép nemcsak magasan megy, hanem irtó gyorsan is – lehetőleg a rakétánál is sebesebben. Mire a radar befogja, azonosítja és rakétát indít, már árkon-bokron túl jár. A harmadik pedig, ha minél kevésbé látja a radar. Az SR-71-es ezt a három trükköt egyesítette egy kivételes szerkezetben.
Ehhez rendkívüli kihívásokat kellett megoldani. A gép 3500 kilométeres óránkénti sebességgel halad. A mai napig a világ leggyorsabb repülőgépe. Ettől még a ritka levegőben is annyira felforrósodik a súrlódástól, hogy azt a hagyományos anyagok nem viselnék el. Ezért rengeteg titánt használtak az építéséhez. Ebből a fémből viszont nem volt elég Amerikának – a legnagyobb termelő pedig nem más volt, mint a Szovjetunió. Titkos üzletekkel, álcázott afrikai és európai cégeken át vásárolták meg a szovjet titánt, hogy megépítsék a gépet, ami majd ellenük kémkedik.
Az SR-71 burkolata 450 fokra hevült fel repülés közben. Még leszállás után is meg lehetett volna sütni rajta egy malacot. A mérnököknek meg kellett küzdeniük azzal is, hogy a szerkezet tágul a forróságtól, amit nemcsak a súrlódás okozott, hanem a hatalmas, bömbölő sugárhajtóművek is. Meg persze létrehozni a kamerákat, amelyek ilyen sebesség mellett is működnek. A gép egyébként nem minősül igazi lopakodónak, de igyekeztek megnehezíteni a radarok dolgát, sikerrel. És kivételesen ügyes pilóták is kellettek a sikerhez.
Végül minden a helyére került. Az SR-71 1966-tól állt szolgálatba, és egészen 1989-ig vidáman és sérthetetlenül repkedett a szovjet légtérben. Összesen 32 darab készült. A Szovjetunió is dolgozott hasonló repülőgépen, de nekik nem jött össze. Pedig titánban nem volt hiány!
Az SR-71-ben soha nem sikerült kárt tenni. Legalábbis az ellenségnek. Az extrém körülmények ugyanis megviselték a gépeket, egy-egy küldetés után hetekig dolgozhattak a szerelők a javításokon. Ezért az üzemeltetése roppant drága volt.
Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a hidegháború végével, a Szovjetunió felbomlásával kivonták a szolgálatból. De szerepet játszott az is, hogy a műholdak ekkor már elég sok mindent láttak, és átvették a feladatai egy részét. Hamar kiderült viszont, hogy néha mégiscsak be kellene repülni a hadszíntér fölé, mert a műhold nem mindig van ott, ahol kéne – ráadásul az ellenség is tudja, mikor nincs ott. 1993-ban ezért elővették őket, és újra szolgálatba álltak. Aztán öt év elteltével végleg nyugdíjba mentek.
Sajnos a világbéke nem jött el, felderítésre ma is szükség van. Az Egyesült Államok ma a műholdak mellett főleg drónokkal elégíti ki kíváncsiságát. Illetve hallani pletykákat arról, hogy létezik egy szupertitkos, még gyorsabb csodagép: az Aurora. De arról majd máskor írunk!