Büntetésben maradnak a magyar egyetemek

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Nem kaphat pénzt az Európai Uniótól a legtöbb magyar egyetem, és a diákok nem vehetnek részt az Erasmus programban. Erről az Európai Parlament hozott döntést.

Az Erasmus egy diákcsere-program. Az ebben részt vevő egyetemisták más EU-országok egyetemein tanulhatnak egy ideig, és ehhez pénzt is kapnak. Ezzel nemcsak új tudásra tehetnek szert, hanem nemzetközi kapcsolatokra is. A program nagyon sikeres és népszerű, csaknem hárommillió diák vett már részt benne.

A magyar egyetemek többségét a kormány 2019-től átszervezte. Ettől fogva nem az állam a gazdájuk, hanem különböző alapítványok, ami nagyjából olyan, mint egy cég. És ezeket az alapítványokat kormánypárti képviselők, volt miniszterek, haverok, üzletemberek és hasonló figurák vezetik. Ráadásul egy csomó pénzt – milliókat – kapnak azért, hogy havonta pár órát ücsörögnek az értekezleteken. Pedig semmi közük a témához. Ha jártak is egyetemre, sosem tanítottak. Azért ülnek ott, hogy a Fideszt képviseljék.

A gyanú árnyéka

Az EU rengeteget költ oktatásra, valamint kutatásra, aminek nagy része szintén az egyetemeken folyik. Viszont a haveri körnek lepasszolt intézményeket nem tartja megbízható partnernek. Többek között attól félnek, hogy ezek az alakok elsíbolják, ellopják a pénzt. Vagy hogy az egyetemi felvételiknél számítani fog, ki kinek a gyereke, és mennyire szereti a kormánypártot. Ezért megszakították az együttműködést az ilyen felsőoktatási intézményekkel.

Ezt a kormány úgy oldhatná meg, ha visszavonná az embereit az egyetemek környékéről, és például az ottani professzorokra bízná a vezetést. Erre viszont egyelőre nem hajlandó, mert nem akarja elengedni az irányítást. Ennek a hatalmi harcnak viszont a diákok isszák meg a levét.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Hó reggelt!

Ördögünk van ma!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.