Pontosan egy éve indítottuk el a Kispolgárt, a magyar gyerekek újságját. Sok gondolkodás, tervezés és gyakorlás előzte meg a rajtot. Pénzt és újságírókat kellett szerezni hozzá, megcsinálni és tesztelni az appot, megépíteni a weboldalt, kigondolni a hirdetéseket. És főleg kitalálni, mit és hogyan akarunk írni nektek.
Az az egy volt biztos, hogy igazi újságot akarunk. Nem üres cukiságot és szórakoztatást, nem hercegnőket és szuperhősöket. Olyan újságot, amiből megtudjátok a híreket és azok magyarázatát. Ami megírja, miért drágulnak a dolgok a boltban, hogy mi folyik Ukrajnában, hogy kit választanak Amerikában és Oroszországban. Hogy ki és mit csinál a köztársasági elnök… bár akkor még nem tudtuk, micsoda botrány kerekedik körülötte. De megírtuk azt is.
Ilyen újságnak mindig is lennie kellett volna. Jogotok van tudni, mit művelnek a felnőttek a világgal és az országgal. Hiszen ebben kell majd élnetek, és nektek kell jobbá tenni. Ehhez pedig ismerni kell.
Hogy mindez érdekel-e majd titeket, és fogtok-e szövegeket olvasni a TikTok és az Instagram korában – azt csak reméltük.
Nagyon boldogok vagyunk, hogy mindez valóra vált. És a leveleitekből, a kvízekre és kérdésekre adott válaszokból az derül ki, hogy megtaláltuk azokat az eszes, olvasó, érdeklődő gyerekeket, akiket kerestünk.
Kapunk remek ötleteket és kéréseket, alig győzzük. Kapunk okos, fogas kérdéseket, amikre nem egyszerű válaszolni. De folytatjuk és sort kerítünk mindenre. Holnap pedig alaposan kikérjük a véleményeteket arról, mit szeretnétek még látni az újságban.
A Kispolgár több mint 2000 cikket közölt egy év alatt. A napi híradók mellett írtunk pszichológiáról, hírességekről, történelemről, gazdaságról és tőzsdéről, a Föld jövőjéről és klímaváltozásról, snüsszről és elektromos cigiről, a Római Birodalomról és a római katolikus egyházról, Sztálinról és Kádár Jánosról, Gyurcsányról, Soros Györgyről és Magyar Péterről… sorolhatnánk az év végéig, és még nem is említettük a rengeteg kutyát, macskát és pingvint, vonatot, villamost és repülőt. A beépített keresővel bármikor találsz magadnak olvasnivalót. Postáztunk egy csomó ajándékot a kvízek nyerteseinek, válaszoltunk több száz levélre, és minden egyes napon azon gondolkodtunk, mit kell megírnunk nektek.
Egy év már mögöttünk van, és folytatjuk tovább. Jövőre új dolgokkal is kísérletezünk, és veletek együtt alakítjuk az újságot, hogy még jobb legyen. Sokan támogatnak minket adományokkal, illetve amerikai és európai pályázatokból is igyekszünk pénzt szerezni. Így a Kispolgár ingyenes marad, és nemcsak a gazdag családokhoz juthat el. Nekünk minden olvasó fontos. Köszönjük a kedves szavakat, az érdeklődést, a figyelmet. A világ és Magyarország most olyan, amilyen. De mindennap örömmel látjuk, hogy ti már okosabbak lesztek.
Ez a világ legjobb munkája. Mert miénk a világ legaranyosabb közönsége!