Az Alpokban élő, ijesztően nagy szarvú kőszáli kecskék élete tök nyugisnak látszik. Felkelnek, legelnek a jó levegőn, kolbászolnak a sziklákon, este meg ágyba bújnak. Legalábbis ez élhet a fejünkben, nem véletlenül. Évezredek óta többé-kevésbé így telnek a sziklamászó kecskék napjai.
Vagyis csak teltek.
Egy új kutatás szerint a kőszáli kecskék épp kezdenek átállni az éjszakai életmódra. Ennek oka pedig a kivételesen meleg időjárás. A szerzők szerint a kecskéknek brutálisan melegük van napközben, ezért indulnak útnak éjjel, hogy táplálékot keressenek. Azaz bizonyos értelemben alkalmazkodnak a melegebb bolygón való élethez. Csakhogy ez a változás aggasztó következményekkel is járhat.
A szerzők szerint a farkasok – amelyek nagyon is hajtanak a kecskékre – jellemzően az éj leple alatt vadásznak. Ráadásul ezek a kecskék nem látnak jól a sötétben, és rendkívül alattomos terepen élnek, azaz kaját és társat találni is nehéz számukra éjjel. A kutatás egyébként érdekes módon azt találta, hogy a kecskéknek még a farkasok ellenére is megéri az éjszakai táplálékszerzés. Tehát komolyabb visszatartóerőt jelentenek nekik a forró órák, mint a vérszomjas farkasok.
A világ más részein azonban jóval kockázatosabb az éjszakai életmódra való átállás. Egy hasonló, 2020-ban közzétett tanulmány szerint sok közepes termetű emlős, például a zebra is, több időt töltene éjszakai táplálkozással, ha nem lennének oroszlánok a közelben – de vannak. Tehát az oroszlánok korlátozzák a zebráknak azon képességét, hogy alkalmazkodni tudjanak a melegebb körülményekhez.
Persze nem ezek a tanulmányok állapították meg először, hogy az ember megváltoztatja az állatok mindennapi életét. Egy 2018-as tanulmány kiderítette, hogy számos emberi tevékenység – például a túrázás vagy a vadászat – hatására több emlős faj aktívabb lett éjszaka. A szerzők akkor hozzátették: az emlősök igyekeznek elkerülni az embereket, ezért menekülnek az éjszakába.
Hogy ezek a változások végül hogyan hatnak majd a vadon élő állatpopulációkra, azaz, hogy több kőszáli kecskét esznek-e mostantól a farkasok, még nem tudni. De ahogy a kutatást ismertető Vox is megjegyzi, az már most is világos, hogy az emelkedő hőmérséklet egyik napról a másikra borítja fel az évezredek óta gondosan kiegyensúlyozott ökoszisztémákat. (Vox)
Kiemelt kép: Pixabay