A következő napokban az árvíz elleni védekezés lesz az ország legnagyobb feladata. Ebben részt vesznek önkéntesek, a katasztrófavédelem, a rendőrség és a tűzoltóság emberei, és a katonák is. Nekik ugyanis van néhány eszközük, ami ilyenkor jól jön. Az egyik ilyen a helikopter, a másik pedig a PTSZ úszó lánctalpas. Mindkettő életet menthet: eljuthat elárasztott területekre, és kihozhatja az ott rekedt embereket.
A katonák nem nagyon szeretnek úszni. Még a tengerészek sem; azért van hajójuk. A katonai felszerelés még kevésbé szeret úszni, mert ha elázik, az nem tesz jót neki. Háborúban viszont gyakran előfordul, hogy mendegél a hadsereg, és egyszer csak ott egy folyó az útjában. Híd meg sehol, mert azt a visszavonuló ellenség fel szokta robbantani. Ilyen esetekre fejlesztették ki a Szovjetunióban a PTSZ amfíbiát, vagyis kétéltű lánctalpast. Ami nem tank.
Mi a tank?
Az avatatlan civilek mindent tanknak hívnak, ami lánctalpas és zöld. Valójában tank az, aminek van forgatható tornya, nagyméretű ágyúja, és komolyabb páncélzata. A katonák pedig még ezeket sem tanknak nevezik, hanem harckocsinak.
A PTSZ-nek ebből egyik sincs. Igaz, hogy az alja és a motor a T-54-es harckocsiból származik, de nincs rajta semmilyen fegyver, sem páncél. Van viszont két hajócsavarja, és fennmarad a vízen, mint egy nagy csónak. A neve egyébként orosz rövidítés, közepes úszó szállítójárművet jelent, szóval magyarul KÚSZ lenne. De a magyar beceneve Táltos.
Úszik, kúszik, ment, segít
A PTSZ tíz tonna rakománnyal tud átkelni a folyókon. Ez egy jól megpakolt, nagy teherautót jelent, vagy hetven katonát teljes fegyverzettel, de vihet ágyút, terepjárókat, és persze bármi mást, ami belefér. Elég sok minden belefér, mert otromba nagy jószág. Emiatt az utakon nehéz vele biztonságosan közlekedni, de az nem is az ő világa. A hátfala lenyitható, itt lehet rakodni. Nem egy fürge járgány szárazföldön sem, a vízen pedig 10 km/óra sebességgel úszik.
Egy tankot viszont nem bír el, azok ugyanis 40 tonnánál kezdődnek. A tankoknak hidat kell építeni, bár némelyik képes átgázolni a víz alatt, ha muszáj.
A PTSZ-ek részt vettek eddig minden nagyobb árvízi védekezésben, szállítottak élelmiszert, gyógyszert, betegeket és szülő nőket. Az első PTSZ 1965-ben készült, szóval ez egy majdnem 60 éves konstrukció. De egyelőre bírják a gyűrődést.
A Magyar Honvédség kétéltűi Szentesen, a II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrednél szolgálnak, összesen 17 darab. Ezek modernizált, PTSZ-M jelzésű gépek. A műszaki katonák feladata az út- és hídépítés, akadályok elhárítása, aknamentesítés és még sok más hasonló munka. Áradásban, viharban, súlyos havazások idején pedig a természettel harcolva védik az országot.