Cthulhu, a borzalmas polipfejű isten. Az alaktalan, szemeket és szájakat növesztő massza, a shoggoth. Az emberekkel párosodó, iszonyú Mélységlakók. Csak néhány teremtmény az amerikai H. P. Lovecraft univerzumából, amelyekkel vagy találkoztál már, vagy úgyis szembejöttek volna pár éven belül.
Howard Phillips Lovecraft novellákat írt körülbelül száz éve, az akkor virágzó fantasztikus ponyvairodalom napszámosa volt. Ezek többsége ipari termékként jelent meg, könnyed borzongást és szórakozást kínált pár fillérért, és el is süllyedtek az ismeretlenségben. Lovecraft agyszüleményei viszont önálló életre keltek, és hatása a mai napig érezhető. Filmekben, játékokban, a modern scifiben köszönnek vissza figurái. A legnagyobb találmánya azonban nem valamelyik ijesztő rémség, hanem az, hogy a világ nem az ember körül forog.
Írásaiban a rettentő lények általában istenekként jelennek meg, de semmi közük a földi vallások isteneihez. Nem gondoskodnak az emberekről, nem hallgatják meg az imáikat, és nem hívják meg a mennyországba a jókat. Ha kedvük tartja, felfalják őket, de inkább úgy tiporják el őket, mint mi a hangyabolyt. Toronyház méretű, más világból való, már anyagukban is felfoghatatlan szörnyek ezek, amelyek a történelem előtti időkben háborúztak a Földön, de nem mentek el végleg.
A legismertebb alak, Lovecraft világának főistene Cthulhu. Denevérszárnyai vannak, az arca polipkarokból áll, és gigantikus méretű. Egy elsüllyedt városban, Rlyehben alussza álmát. Ám világszerte léteznek rejtőzködő társaságok, amelyek a visszatérésére várnak, és őrzik a tudást, hogy Cthulhu él.
No lives matter
Lovecraft kozmikus horrornak nevezte a saját műfaját. Ebben a horrort, a borzalmat nem a csápok és a vér szolgáltatja, hanem a kíméletlen felismerés, hogy az ember merő porszem. Olyan erők játéka, amelyekkel szemben tökéletesen tehetetlen. És bár a novellák alakjai – tudósok, titkos szekták hívői, kíváncsi nyomozók – próbálnak velük kommunikálni, ez mindig tragédiába fullad.
A szerző élete sem volt boldog, családi tragédiák, nélkülözés és meg nem értettség kísérte. Ő maga sem értette a világot, amely körülvette, nehezen értett szót a kiadókkal is. Súlyosan rasszista, fajgyűlölő nézeteket vallott, a színesbőrűeket elfajzott, alacsonyabb rendű lényeknek tekintette.
Munkájából alig élt meg, írásait csak szűk közönség értékelte a szörnyes-szellemes ponyvaregények áradatában. A fantasztikus irodalom Lovecraft halála után még évtizedekig abból indult ki, hogy az ember főszereplő az univerzumban. Harcolunk vagy tárgyalunk az idegenekkel, más bolygókat hódítunk meg, galaktikus birodalmat építünk. Csak jóval később gondolták újra a scifi nagyjai, hogy hol is a helyünk a világban. A mai napig Lovecraft rémséges istenei mutatják meg legvilágosabban, hogy a másfajta értelmes élet nem feltétlenül emberszabású, és nem is biztos, hogy egyáltalán szóba akar velünk állni. És valóban, ez sokkal ijesztőbb horror, mint egy akárhány fogú idegen, akit végül mégiscsak lebombázunk.
H. P. Lovecraft művei magyarul a kilencvenes évektől jelentek meg, változó színvonalú fordításokban. Ez az időszak hasonló volt ahhoz, amikor ő alkotott Amerikában: nagy volt a kereslet a rémregényekre, de a kiadók elsősorban pénzt akartak, akár a minőség rovására. Angolul is megvásárolhatók a nagyobb könyvesboltokban, de meglehetősen nehéz olvasmányok. Ám teremtményei számtalan formában élnek tovább, és ha ezután valahol megpillantod a csápfejű bácsit, akkor tudni fogod: Cthulhu nem halott.