Amikor Lengyelország német (és szovjet) megszállás alá került, rengeteg lengyel katona hagyta el az országot. Ők más államok hadseregéhez csatlakozva folytatták a harcot. Egy részükből a Szovjetunióban szerveztek hadsereget, majd brit irányítás alatt harcoltak tovább. A sereg – a katonák családtagjaival együtt – Iránban csatlakozott a britekhez 1942-ben. És itt bukkantak rá a medvebocsra, aki a háború végéig bajtársuk maradt.
A mackót egy iráni fiú találta meg, miután az anyamedvét vadászok lelőtték. Tőle vásárolták meg a lengyelek. Három hónapon át egy fiatal lány gondozta. Ekkor átadták egy másik lengyel alakulatnak, és nevet is kapott: Wojtek.
A tüzérezred még egy éven át a Közel-keleten állomásozott, ahol harcokban nem vett részt. Volt idejük Wojteket pátyolgatni. A legyengült, beteg kismackót tejjel táplálták egy régi vodkásüvegből, aztán kapott gyümölcsöt, lekvárt és mézet is. Szépen felgyógyult és megnőtt, elérte a 90 kilót. Mindenben utánozta a katonákat: ücsörgött velük a tábortűznél, reggel megkávézott, este pedig megivott egy sört. Néha elrágcsált egy cigarettát is. Szívesen birkózott is bajtársaival, de mindig vigyázott rájuk.
Mackó a fronton
1943-ban az alakulatot Olaszországba vezényelték, ahol már súlyos csaták vártak rájuk. Nemcsak az olaszokkal, hanem az őket megszálló németekkel is meg kellett küzdeni. Ám a brit hajókra háziállatot nem engedtek fel – kivéve persze a hajómacskákat. Ezért Wojtek közlegényt hivatalosan besorozták a lengyel hadseregbe. Kapott katonakönyvet, innentől nem állat volt, hanem az ezred tagja.
Az egység részt vett az egyik legnagyobb összecsapásban, Monte Cassino ostromában. Wojtek pedig kivette a részét a munkából! 45 kilós lőszeres ládákat cipelt az ágyúkhoz, vagy egyenként a súlyos gránátokat. Segített őket felpakolni a teherautókra – és soha nem ejtett el egyet sem. A medve ereje itt igazán jól jött!
Persze ebben is csak utánozta társait: látta, mit kell csinálni, hát csinálta. De ő egyedül is elbírta a terhet, amit négy ember szokott vinni. A németek szintén ágyúztak, de ez sem zavarta a rendíthetetlen katonamedvét. Akkor már híres volt, a szomszédos alakulatok is csodájára jártak. A csata után tizedessé léptették elő, és az ezred új emblémát kapott, ami a lőszert cipelő mackót ábrázolta.
Wojtek a lengyel katonákkal együtt Skóciába került a háború befejeztével. A harcok lezárultával elmúlt az a káosz is, amelyben egy medvét katonakönyvvel lehetett sétáltatni. Az edinburgh-i állatkertben kötött ki. Ám többé már nem volt boldog, mert hiányoztak a barátai. Őket fel is ismerte, ha meglátogatták, és örömmel kapta fel a fejét a lengyel szavakra. 1963-ban, 21 évesen ért véget az élete. Ekkor már 500 kilogrammot nyomott.
Ez igaz?
A sztori szinte hihetetlen. A medve rendkívül veszélyes, kiszámíthatatlan ragadozó, amely ma is sok gondot okoz például Romániában és Szlovákiában. Háziasítása sohasem történt meg. Még a bocsként felnevelt medve sem kezes állat. Birkózni vele alapvetően őrültség. A cirkuszokban mutogatott állatokat brutális veréssel kényszerítik a trükkökre – ez az egyik oka annak, hogy a hagyományos cirkusz kihalófélben van.
Ám Wojteket nemcsak mendemondákból ismerjük. Egy egész ezred élt vele éveken át, több ezren látták dolgozni békében és csatában. Brit katonák elhűlve számoltak be a gránátokat hurcoló medvéről, aki lazításként sörözik és birkózik. És ha bárkit bántott volna, nem éli túl a háborút, hiszen folyton felfegyverzett harcosok vették körül. Nem tudunk arról, hogy bárki cáfolta volna a történetét.
Wojtek csodálatos életében valószínűleg fontos szerepet játszott, hogy kisgyermekkorát egy csomó unatkozó, csak vele foglalkozó ember között töltötte a hátországban. Ennyi törődést talán egy medve sem kapott még. És az is könnyen lehet, hogy születésénél fogva különleges volt. Egy medve-zseni, aki egyszerűen alkalmas volt arra, hogy háziállatként, bajtársként is megállja a helyét. Talán egy évszázadban egy ilyen születik – vagyis lassan jöhet a következő. Reméljük, háború nélkül is rátalálunk!