A falu, ahol békében élnek a medvékkel

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Létezik egy apró, hegyvidéki olasz falvacska, Pettorano sul Gizio, amelynek lakosai mindent megtesznek azért, hogy harmóniában élhessenek együtt a náluk somfordáló medvékkel.

A mindössze néhány száz fős faluban akkor indult a medvehadművelet, amikor 2014-ben egy helyi lakó kilőtt egy felnőtt medvét, miután az megrohant egy csirketelepet. Sokan a férfi mellé álltak, aki azt állította, a medve őt is meg akarta támadni.

A helyiek egy csoportja ekkor elindította a Mentsük meg a medvéket! mozgalmat, és Európában először elindították a Bear Smart programot. Ennek lényege, hogy különböző módszerek segítségével igyekeznek elérni, hogy a faluban mind az emberek, mind az állatok boldogan éljenek. Az elmúlt tíz évben egyébként nem regisztráltak a faluban medvetámadást, ami azt jelenti, hogy a módszer kézzelfogható eredményeket hozott.

A főtéren egy életnagyságú medvét és kisbocsát ábrázoló szobor áll. Az Appennini barnamedvék régóta kószálnak az olasz falu környékén, körülbelül hatvanan vannak. Többek között azért érzik olyan jól ott magukat, mert rengeteg ember hagyta el a régiót, így a természetnek is volt lehetősége visszavenni az uralmat.

A faluban ólálkodó medvetípus. Fotó: Marco Tersigni/Wikipedia

Peppina és a következmények

A medve-ember kapcsolat akkor volt a legrosszabb a faluban, amikor egy „problémás medve”, a 135 kilós Peppina több éven át nevelte a kölykeit a területen. Közismert volt arról, hogy csirkéket, gyümölcsöt, élelmet lopott. A környéken medveellenes hangulat uralkodott, ezért gondolták a helyiek, hogy ennél okosabb lépéseket kell kidolgozniuk.

Így 2015-ben Pettorano sul Gizio lett Olaszország első „medvebiztos” közössége. A lakók több mint 100 ingatlan körül elektromos kerítést állítottak fel a méhek, csirkék és más haszonállatok védelmére; kapukat és medvebiztos kukákat helyeztek el. A faluban és a szomszédos Rocca Pia településen kézikönyveket osztogattak arról, hogyan lehet a legjobban együtt élni a medvékkel.

A főtéri szobor. Fotó: Pettorano sul Gizio/Facebook

A lakosokat arra kérik, hogy ne hagyjanak kint élelmiszert, a gyümölcsfákról lepottyanó darabokat pedig szedjék fel a földről. Az ételmaradékokat egész addig a házban tartják, amíg nem viszik el a szemetet. Az elmúlt tíz évben a falu mindent medvebiztossá tett, és szinte teljesen felszámolták a károkozást. Mostanában már csak egy Barbara nevű medve járja az utcákat hajnalban, élelmet keresve.

Mik a szabályok?

Az olaszországi program Görögországban is jelen van, de szerte az Egyesült Államokban is léteznek medvebiztos közösségek. Az egyik a virginiai Wintergreen, ahol a medvék zavaró viselkedése 2007 nyarán komoly problémává vált. Az állatok rávetették magukat a nyitott kukákra és madáretetőkre, illetve a nem medvebiztos tárolókban hagyott szemétben találtak élelmet. Emiatt sajnos több fekete medvét is el kellett altatni.

Fotó: Unsplash

A legtöbb szabály teljesen egyértelmű a lakók számára: azon túl, hogy őket is arra kérik, ne hagyjanak ételt vagy szemetet a szabadban, érdemes zárniuk az ajtókat, főleg az autókét, azokba ugyanis könnyen bemászik a medve. A lakók az ablakokat is bezárják éjszakára, vagy arra az időre, amíg elmennek otthonról.

A település úgy kezeli a „problémás medvéket”, akik túlságosan megbarátkoznak a körülményekkel, hogy vadvédelmi szakemberek segítségével elriasztják őket.

(Források: Guardian, Rewilding Europe, Wintergreen Property Owners Association)

Itt van még egy csokor medvés cikk: Medvék minden mennyiségben

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Programtippek húsvétra és a tavaszi szünetre

Ha egyik sem jön be, még mindig elmehetsz kirándulni.

Garfield

Amelyik kutya ugat...