Láttál már olimpiai szinkronlebegést?

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Az idei nyári olimpiáról rengeteget olvashattál már, és hamarosan kezdődik a paralimpia is. De tudtad, hogy olimpiát nemcsak a Földön rendeznek? A bolygó körül keringő űrállomások legénységei nyilván nem akartak kimaradni ebből a világméretű buliból, és megrendezték a saját olimpiájukat. Ráadásul nem is először.

Már három évvel ezelőtt, a tokiói olimpia idején is tartottak mini „űrversenyt” a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). Akkor a SpaceX legénysége, a Team Dragon csapott össze az orosz csapattal, a Team Soyuzzal. A versenyszámok egészen viccesek voltak, a szinkronlebegéstől kezdve a talaj nélküli talajtornán át a „lövészetig”. Az biztos, hogy a versenyzők komoly munkát fektetettek a felkészülésbe. És az is, hogy rendkívül jól szórakoztak.

Idén három csapat is az ISS-en volt az olimpia idején. Egyszerre volt fent az Expedition71 nevű nemzetközi kutatás amerikai és orosz csapata, és a Boeing Starliner két űrjahótöröttje, akikről korábban már írtunk nektek. Egyebek mellett a rövidtávú sprinteket, a súlyemelést és diszkoszvetést próbálták ki az űrhajósok. Közben mindenki nagyon szurkolt a párizsban versenyzőknek, akiknek ugyanezeket a számokat a gravitációval nehezítve kellett teljesíteni. És persze az űrállomáson is körbevitték az olimpiai lángot.

A kínai űrállomáson először rendeztek űrolimpiát. A Shenzou-18 expedíció három fős legénysége futásban, magasugrásban, „úszásban” és hagyományosan a pingpongban jeleskedett. Győztest nem hirdettek a végén. Hiszen itt tényleg a részvétel az, ami fontos.

Forrás: raketa.hu

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Hó reggelt!

Ördögünk van ma!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.