Megvolt az éves sajtgurító verseny

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A világ bővelkedik a furcsábbnál furcsább szokásokban, az Egyesült Királyságban pedig az éves sajtgurító verseny viszi a prímet.

A Gloucestershire megyében rendezett versenyre a világ minden tájáról érkeznek sajtimádók. A megmérettetésen egy 180 méter hosszú domb tetejéről gurítanak le egy 4 kilogrammos gloucesteri sajtkorongot, ami erős és pikáns ízéről híres.

A versenyzők ezután a sajt után vágtatnak lefelé a dombon. Aki elsőként ér át a domb alján lévő célvonalon, az nyeri a sajtot. A versenyzőknek csak látszólag van könnyű dolguk, ugyanis a sajtkorong egy másodperces előnnyel indul és nagy sebességet érhet el. A versenyeken ezért rengetegen esnek-kelnek, néhányan komolyabb horzsolásokat és zúzódásokat szereznek. Így néz ez ki videón:

Az idei versenyen is kevesen maradtak talpon. A női versenyt az amerikai Abby Lampe nyerte, aki olyan sebességgel gurult le a hegyről, hogy a mezőny többi tagját messze maga mögött hagyta. Lampe szerint „csak gurulni kell. Egy kicsit fáj, de ez csak átmeneti”.

A versenyen van egy biztonságosabb és lassabb kategória is, ahol felfelé kell haladni a lejtőn, ezen gyerekek is részt szoktak venni.

A sajtgurító versenyt feltehetően évszázadok óta megrendezik, de a pontos eredete ismeretlen. A bajnokságról szóló első írásos bizonyítékot egy 1826-ban írt levélben találták, de állítólag már akkor is komoly hagyomány volt. (SkyNews)

Kiemelt kép: Dave Farrance / Wikipedia

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Boldog szülinapot, Kispolgár!

Egyévesek lettünk, és növünk tovább. Köszönjük nektek!

Kalmopyrin a málnaszörpben

A Kreatív interjúja az egyéves Kispolgárról, nehézségekről, tervekről, hőbörgésről.