Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Indul a szerda, a Magdolna nevűeket köszöntjük. Ma napos-felhős idő lesz, de itt-ott várható szél, zápor, zivatar, felhőszakadás… szóval a mit vegyél föl kérdésre nekünk sincs jó válaszunk. Ami biztos, hogy délután 24-29 fok között alakul majd a hőmérséklet, és csak a záporok hoznak némi enyhülést.

Ma azokról írunk nektek, akik esetleg elkámpicsorodnak (sírásra görbült szájjal, lesújtottan elszomorodnak), amikor az olvasás kerül szóba – és erre minden joguk megvan, mert komoly harcot vívnak vele. A diszlexia nevű tanulási zavar elsősorban abban nyilvánul meg, hogy valaki nehezen tanul meg olvasni. Ez nem betegség és nem fogyatékosság, a diszlexiás gyerekek pont ugyanolyan okosak mint a társaik. Mégis: egy csomó tévhit veszi körül, például, hogy aki ezzel küzd, az nem érhet majd el komoly sikereket.

Erre szerencsére már egy csomó ember rácáfolt. A 27 éves Tom Holland majdnem tíz éve játssza Pókembert a vásznon. Van már egy Brit Filmakadémia-díja, három Szaturnusz-díja és még egy Guinness-világrekordja is – pedig diszlexiás. A színész többször is beszélt már arról, hogyan próbálta előnyére fordítani ezt az adottságát. „A legfontosabb dolog, hogy minden időt megadj magadnak, amire szükséged van az olvasáshoz és a megértéshez. Minél jobban készülsz fel valamire, annál több fantasztikus dolgot tudsz majd elérni” – nyilatkozta egyszer. És ki ne értene egyet Pókemberrel?

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Boldog szülinapot, Kispolgár!

Egyévesek lettünk, és növünk tovább. Köszönjük nektek!

Kalmopyrin a málnaszörpben

A Kreatív interjúja az egyéves Kispolgárról, nehézségekről, tervekről, hőbörgésről.