Jó nagy botrány lett abból, amikor az egyik legnagyobb sportmárka bemutatta az amerikai atlétáknak tervezett olimpiai mezeket. A nőknek szánt egyik dressz egészen merészre lett szabva, alig takarva valamit a viselője testéből. A gyártó cég szerint ugyan ez a mez csak egyike a választható lehetőségeknek, mindenesetre a sportolók felháborodása jogos. A női testre ugyanis még mindig sokan tárgyként tekintenek, aminek a szépsége az egyetlen értéke. A sportban ez a hozzáállás egészen gyakran tetten érhető.
Azt, hogy egy sportoló a hivatalos mérkőzéseken milyen ruhában léphet pályára, a nemzetközi sportszövetségek szabálykönyve írja le. Ebben benne van, hogy milyen cipő, zokni, vagy mez engedélyezett, és ettől nem lehet eltérni. A sportruháknak elvileg kényelmesnek kell lenni, és az is cél, hogy a ruházat ne rontsa vagy akadályozza a jó teljesítményt. A most bemutatott női atlétamez viszont egyáltalán nem látszik kényelmesnek. Sok sportoló épp azt hozta fel ellene, hogy ha ez a mez tényleg a teljesítményt segíti, akkor a férfiaknak miért nem ilyen ruhát terveztek. Érthetetlen volt számukra, hogy a nőknek miért kell falatnyi bugyiban sportolni, miközben a férfiak felvehetnek rendes nadrágot.
A norvég és német sportolóknak elegük lett
A női sportolók nem először tiltakoznak a sokszor megalázó viselet ellen. A strandröplabda dresszkódja például azt írja elő, hogy a nők bikiniben, a férfiak nadrág-ujjatlan felső összeállításban versenyezzenek. Ez pedig semmi másra nem lehet alkalmas, mint arra, hogy a fürdőruhában röplabdázó nőket minél többen megnézzék. Viszont a nézők itt nyilván nemcsak a sportteljesítményre kíváncsiak. De nemcsak a strandröplabda, hanem több más sportág képviselői is azt érzik, hogy nőként meg vannak alázva a mezükkel.
Néhány éve a norvég strandkézilabda-csapat megelégelte ezt, és az Európa-bajnokságon bikini helyett rövidnadrágban léptek pályára. Az Európai Kézilabda-szövetség meg is bírságolta a csapatot, fejenként 150 eurós, azaz nagyjából 60 ezer forintos büntetést szabva ki rájuk. Viszont a norvég szövetség kiállt a sportolók mellett, és az egész világ felfigyelt erre az ügyre. Még az amerikai énekesnő, Pink is felajánlotta, hogy átvállalja és kifizeti a sportolók büntetését. Az eset után nem sokkal a német tornászválogatott jelentette be, hogy egész testet fedő ruhában fognak versenyezni az addigi tornadresszek helyett. Ezzel is tiltakozni akartak a sportolónőkre kényszerített megalázó öltözködési szabályok ellen.
Szponzor: „jobb, ha szexi top 20-as, mint ha világelső, de csúnya”
De nemcsak a sportolás közben viselt ruhák miatt vannak a női sportolók hátrányban. Tavaly a román teniszező, Sorana Cirstea állt elő azzal, hogy a szponzorok előbb kötnek szerződést egy szép, de gyengébb teljesítményű versenyzővel. Az egyik legnagyobb sportmárka képviselői konkrétan azt mondták neki, „jobb, ha szexi top 20-as, mint ha világelső, de csúnya.”
Ugyancsak gyakran előfordul, hogy nők pénzdíjas versenyeken kevesebbet kapnak a győzelemért, mint a férfiak. A sportközvetítések pedig jóval többe kerülnek, ha férfiak sportolnak, mint amikor a nők, még akkor is, ha a versenyeket ugyanannyian nézik. Ezért még a reklámozók is értéktelenebbnek gondolják a női mérkőzéseket.
Sportolni amúgy nagyon fontos. De ezt csak úgy lehet hosszútávon csinálni, ha nem veszik ki belőle az öröm. Nem normális, hogy egy olimpikonról olyan cikkek készülnek, amiben úgy jellemzik, hogy „csinos” vagy „csodaszép”, vagy ne adj’ isten, „csúnyácska”. A sportnak ugyanis önmagáról, a teljesítményről vagy az élvezetről kellene szólnia, nem pedig a külsőről. Nem kéne, hogy bárkit is feszélyezzen az, hogy más mit gondol a testéről, és nem lenne szabad senkit sem olyan ruhákba kényszeríteni, amiben nem érzi jól magát. E sorok írójának például örök rémálom marad, amikor nyolcadikos korában egy szál tornadresszben zavarták ki az utcára iskolakört futni. A fiúk mackónadrágban voltak. Azóta eltelt több mint harminc év, nem jó érzés, hogy a sportoló lányokhoz való hozzáállás szinte semmit sem változott. (eurosport.hu, eurosport.hu)
