Felpofozott egy diákot egy tanár, háziállat lehetett régen a róka – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Felpofozott és fellökött egy hatodikos diákot egy XX. kerületi általános iskola történelemtanára. Az esetről bizonyíték is készült, az osztálytársak videóra vették. Ezt elküldték a gyerek szüleinek, akik feljelentést ugyan nem tettek, de azt kérték, rúgják ki a tanárt. Ezt az iskola megtette. A többi tanár és a tanulók szerint a tanár származása miatt bántalmazta a gyereket, aki nem volt agresszív és nem is feleselt. Az 50 év körüli férfi pár hónapja dolgozott tanárként és már korábban is volt rá panasz, mert kiabált és káromkodott a gyerekekkel. (HVG)

Tisztelet és Szabadság (Tisza) Párt – ez Magyar Péter pártjának a neve, aminek ő lett az egyik alelnöke. A párttal a 2024. június 9-i európai parlamenti választáson akarnak indulni. A párt nyilvántartásba vételi kérelmét még csak ma adták be, így még nem regisztrálták a választásra. A Tisza Párt már korábban létezett, de inkább csak papíron. Arra már nem volt idő, hogy Magyar Péter saját pártot alapítson, ezért vett át egy már létezőt.

Kedvelt horgásztavat, a Csobánka közelében lévő Határréti-tározót kebelez be egy cég luxusberuházásra – tudta meg a Népszava. A törzsközönség pár nappal a szezon előtt tudta meg, hogy nem mehet többé horgászni. Az önkormányzat azzal magyarázta a terület átadását, hogy kell a pénz, mert kevés a forrásuk. A horgászok aláírásgyűjtésbe kezdtek a jacuzzis faházak építése ellen. (Népszava)

Romlott ételt kaptak hétfőn betegek és dolgozók a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházában – értesült a Magyar Hang. Mint kiderült, a kórháznak szállító központi konyha nem működik, ezért másik céget vettek igénybe. A beszállító állítja, hogy egy másik, pesti kórházba is küldtek az ételből, de ott senkinek nem lett baja. A budai kórház viszont megerősítette, hogy hasmenése és hányása lett azoknak, akik fogyasztottak belőle. (Magyar Hang)

Fotó: Flickr / crommelincklars
Fotó: Flickr / crommelincklars

Május 17-én jelenik meg Billie Eilish harmadik lemeze, a Hit Me Hard And Soft. Nem ad ki előtte számokat, az album egyben érkezik. Az énekes azt is bejelentette, hogy a lemezei környezetbarát csomagolással készülnek majd, újrahasznosított és tovább újrahasznosítható anyagokból. A vinil, vagyis bakelitlemezek amúgy újra fénykorukat élik. Eilish az egyik művész, aki a Coldplay mellett a környezetvédelemért szólal fel, többek között azon is dolgozik, hogy turnéját is környezetbarátabbá tegye. (BBC)

Megbillentette a Balaton vizét a déli parton a viharos szél. A szél egy hidegfronttal jött, ami a hőmérsékletet is lejjebb vitte. Az Időkép azt írta, a szél merőlegesen fújta a Balaton vizét. Fonyódon tegnap délután 4 óra és ma délelőtt 9 óra között 20 centimétert emelkedett a vízszint. Emiatt a déli parton több szakasz vízben áll. Erről videó is készült, amit ide kattintva nézhettek meg. Mindeközben kedd hajnalban megdőlt az országos melegrekord is. Hogy mindez az összevissza idő miért történik, arról ebben a cikkünkben írtunk nektek.

Így nézhetett ki az ős róka, az Dusicyon avus. Forrás: Wikipédia
Így nézhetett ki az ős róka, a Dusicyon avus. Forrás: Wikipédia

Háziállatként tarthattak rókákat az ókori argentinok. Ebből egy ásatásból következtettek régészek, mert egy ókori argentin temetkezési helyen rókacsontokat találtak az emberi csontok mellett. A szakértők szerint az állatokat gazdáik mellé temették. A csontok pedig 1500 évesek. A megtalált csontok a Dusicyon rókanemzetség egyik kihalt fajtájának, a Dusicyon avusnak a maradványai. Ez a fajta németjuhász kutya nagyságú volt, és nagyjából 500 évvel ezelőtt halt ki. (MTI)

„Nagyon nagy problémában lennék… Holnap betonoznának 200 négyzetmétert, és a kőműves visszamondta. Nem tudom, hogy tudnának-e ebben segíteni?”- ezzel hívta egy férfi a 112-es segélyhívót. Az incidensről egy Reels-videót tett közzé a rendőrség, és mindenkit arra kért, hogy csak vészhelyzetben hívja a 112-t. Ha nem így tesz, az szabálysértésnek minősül, tehát büntethető. A kőműves hiánya – ha nem lenne egyértelmű – nem minősül vészhelyzetnek.

 

 

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Előző cikk
Következő cikk

Hó reggelt!

Ördögünk van ma!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.