Imádja a gamer közösség a morcos Fortnite-nagyit

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A 75 éves nagymama, Cath Bowie igazi szenzáció lett a gamerek között. Akkora sikere van, hogy a világ egyik leghíresebb Fortnite-játékosával és youtuberével, SypherPK-val is játszott már egy csapatban.

Cath, akinek a játékosneve Grumpygran1948 – vagyis morcos nagyi – azóta kattant rá a Fortnite-ra, hogy az unokája megmutatta neki. A rákattanás egy enyhe kifejezés, inkább függőségnek lehetne nevezni, ugyanis a skót nyugdíjas napi 6 órát tölt a játék előtt.

Mégsem erről lett híres, hanem arról, hogy az említett youtuber videóra vette a játék streamingelése közbeni vicces, morcos kommentárjait, és megosztotta a követőivel.

Cath a BBC-nek azt mondta, amikor elárulta unokájának, hogy streamingelni fogja a játékait, az teljesen kiakadt. „Nem teheted, senki sem fog nézni, senki sem fog követni” – mondta a nem túl jó fej unoka. A nagyi pedig sikeresen meghazudtolta.

A Fortnite a világ egyik legnépszerűbb játéka, amit több mint 400 millióan játszanak. Cath három évig szólóban nyomta, csak később csatlakozott csapatokhoz. „Nem szerettem azt a csúnya nyelvezetet, ahogyan a fiatalok beszéltek egymással, toxikus volt. Így csináltam magamnak egy idősebbekből álló csapatot. Mi nem használjuk a megöl szót, inkább azt mondjuk, megsemmisítjük. Szerencsére nem véres a játék, és én ezért szeretem.”

Cath annyira népszerű lett, hogy az egyik leghíresebb fortnite-os youtuber, SypherPK már felkérte, játsszon vele egy csapatban és meg is interjúvolta a Youtube-csatornáján. (BBC)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Hó reggelt!

Ördögünk van ma!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.