Magyarországon hagyományosan szalagavatót tartanak a végzősöknek a középiskolák, máshol a végzős bál a divat. A bálokra általában partnerrel érkeznek a gimisek, és gyakran bálkirályt, bálkirálynőt is választanak az este során. Ezekre a rendezvényekre – főleg az Egyesült Államokban – időről időre egy világsztár is beesik. Nemrég kiderült, hogy Kevin Bacon egy Utah állambeli iskola végzős báljára megy el, miután a diákok hónapokon keresztül próbálták rávenni a részvételre.
A utah-i Payson High School falai között forgatták ugyanis az 1984-es Gumiláb című Oscar-jelölt filmet, amelynek Bacon volt a főszereplője. A film idén lesz 40 éves, ráadásul a tanév végén az iskola egy másik épületbe költözik. A diákok ezért mindent megtettek, hogy Bacon elmenjen: a #bacontopayson hashtaget használták a közösségi médiában, jeleneteket játszottak újra a filmből, ráadásul adománygyűjtő eseményt szerveztek Bacon jótékonysági szervezetének. A színész nemrég konferenciahívásban jelentette be a diákoknak, hogy lenyűgözte az erőfeszítésük, és természetesen ott lesz a bálon. De nem csak a színész jófejkedett a gimisekkel: korábban felbukkant már énekes, realitysztár és még olimpikon is a bálokon.
Taylor Swift
Taylor Swift ugyan lemaradt a saját végzős báljáról, viszont később részt vett az MTV Once Upon a Prom című műsorában, amelyben civil diákok vihettek sztárokat az év legnagyobb eseményére. Swift egy Whit Wright nevű tinédzserrel ment a bálba, méghozzá turnébusszal, egymáshoz illő ruhákban. „Szó szerint ez volt életem egyik legjobb estéje. Ez a srác két lábbal áll a földön! És annyira amerikai! Hihetetlenül édes volt” – mesélte később a People magazinnak.
Rihanna
A barbadosi születésű Rihanna szintén az MTV műsorában tűnt fel 2007-ben, hogy kiválasszon egy szerencsés fiút, akinek nem volt partnere a bálra. A sztár végül egy Richard nevű floridai végzőst kísért el. Egy kék ruhát viselt és még a báli fotókhoz is pózolt. Swifthez hasonlóan egyébként neki is ez volt az első bálja. A srác egyébként állítólag annyira zavarban volt, hogy alig tudott Rihanna szemébe nézni az este során.
Shaun White
Shaun White egykori profi snowboardos és olimpikon még 2014-ben kapott felkérést a középiskolás Carly Monzótól, hogy legyen a partnere a végzős bálon. Már javában közeledett a buli, de White-tól semmilyen reakció nem érkezett. Kiderült, hogy a sportoló meglepetést akart szerezni a gimis lánynak, így az este egy pontján váratlanul felbukkant. Nem csak táncoltak: Shaun még a Bad Things nevű zenekarát is rávette, hogy játsszanak el egy dalt a bálon.
Kylie Jenner
Kylie Jenner – Kim és Kourtney Kardashian féltestvére – egy kaliforniai gimis segítségére sietett, amikor kiderült, hogy a fiút visszautasította a kiszemeltje. Mivel Jenner magántanuló volt, ezért nem volt saját bálja, elment a sacramentói 17 éveshez, Albert Ochoához, hogy együtt éljék át a középsuli legnagyobb eseményét. Amellett, hogy az este bekerült Kardashianék realityjébe, Albertnek is igen jót tett: a bál után mindenki a barátja akart lenni.
Katy Perry
Miközben az ausztráliai Melbourne-ben járt, Katy Perry véletlenül belebotlott egy középiskolai bálba a Grand Hyattban, ahol megszállt. Ha már ott volt, beugrott a buliba egy rövid időre, előadta Beyoncé egyik számát, és még szelfizett is a diákokkal. A suli egyik tanára később elmondta, hogy amikor Perry felbukkant, ötlete sem volt, hogy „ki ez az idióta, aki tönkreteszi a bált”, de később felvilágosították a diákjai.
+1: Danny DeVito
Na jó, ez nem volt igazi látogatás, bár meghívás sem történt. Egy Allison Closs nevű tinédzser nagy rajongója volt a Felhőtlen Philadelphia című sorozatnak, a végzős bálra pedig nem talált magának partnert. Nem volt hát mit tenni, mivel Danny DeVito volt a kedvenc színésze, rendelt róla egy életnagyságú kartonfigurát, és őt vitte el a bálba.
Miután a fotók körbeszaladtak egész Amerikán, DeVito viszonozta a gesztust: ő egy életnagyságú Allison-figurával fotózta le magát. Hát nem tökéletes?
Kiemelt kép: MTV
Források: Business Insider. People. Music Times. Today. BBC.