Az örökkévalóságnak is megmarad az égben lebegő nagymama

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Március elején vírussá vált egy videó, és lehet, hogy már ti is láttátok. Ezen egy walesi nő, Anne Hughes látható, aki egy üzlet előtt ácsorogva várja a nyitást, ahol takarítóként dolgozik. Legalábbis egy darabig. Amikor ugyanis felhúzták a kisbolt elektromos redőnyeit, Anne kabátját is odacsípték vele.

A felvételen látszik, hogy Anne a magasba emelkedett és fejjel lefelé lógott több mint tíz másodpercig, mielőtt a boltos megmentette. Mivel a nagymamának szerencsére semmi baja sem lett, a vicces videó egy pillanat alatt körbeszaladt a neten. Mutatjuk:

Anne később azt nyilatkozta, hogy az eset alatt csak azt hajtogatta, hogy „a fenébe is, a fenébe is”.

„A redőny teljesen felemelkedett, én meg kiáltottam a boltos nevét, aki hála istennek kijött, és egy kicsit lejjebb engedte a redőnyt, hogy szabadulhassak. Csak arra emlékszem, hogy aggódtam, hogy le fogok esni, ezért azt kértem tőle, hogy fogja a fejemet. Még szerencse, hogy jó humorérzékem van. Megtanulok együtt élni a hírnévvel!” – magyarázta Anne, akit a falujában csak SuperAnne-nek neveznek.

A nő kalandját most egy festményen örökítették meg, ráadásul Azon a Bizonyos Redőnyön. A levegőben lógó Anne-t egy Tee2Sugars nevű graffitiművész festette meg.

Tee2Sugars

A 33 éves alkotó elmondta, hogy a bolt tulajdonosai kérték meg, hogy fesse meg a művet. „Láttam a videót és a feleségemmel nagyon nevettünk rajta. Szóval amikor megláttam a felkérést, azonnal igent mondtam” – magyarázta, és hozzátette: Anne elégedett volt a végeredménnyel, és számára ez volt a legfontosabb. (SkyNews)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.

Boldog szülinapot, Kispolgár!

Egyévesek lettünk, és növünk tovább. Köszönjük nektek!