Vitézy Dávid is indul a főpolgármesteri címért, Szekszárd sólymokat bérel – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Vitézy Dávid is elindul a főpolgármester-választáson. A 38 éves közlekedési szakember civil jelöltként, a Lehet Más a Politika (LMP) nevű párt támogatásával indul. Ezzel Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármester és Szentkirályi Alexandra, a Fidesz jelöltje komoly kihívót kapott. Vitézy közlekedési államtitkár és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egykori vezérigazgatója is volt. Bejelentése nem volt meglepetés, mivel hónapok óta lebegtette indulását. A jelöltekről holnap részletesebben is írunk nektek.(hvg.hu)

Súlyos következménye lett annak, hogy Tuzson Bence összevissza beszélt. Az igazságügyi miniszter a múlt héten először bejelentette, hogy ingyenes lesz a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak. Majd még aznap este vissza is vonta ezt. A bizonytalanság miatt számos diák inkább visszalépett az autóvezetői tanfolyamtól, és kivár. A kiesett tanfolyami díjak viszont komoly bajba sodorhatják az autósiskolákat. (rtl.hu)

Új fonódó villamost kap Budapest. A tervek szerint a leendő vonal Újpestet köti majd össze Újbudával. Ezzel a leghosszabb fővárosi villamosvonal lesz. Visszaépítik a síneket a Váci és a Bajcsy-Zsilinszky úton, ezzel összekötik majd a 12-14-es és a 47-49-es villamosjáratokat. Ezzel együtt elbontják a felüljárót a Nyugati téren. A munkákat legkorábban 2027-ben kezdhetik majd meg. (444.hu)

Német Királytigris harckocsi Budapesten, 1944-ben. Fotó: Bundesarchiv

1944. március 19-én, éppen nyolcvan éve szállták meg a német csapatok az akkori Magyar Királyságot. Ezzel az ország elvesztette az utolsó reményét is arra, hogy valamilyen módon kiugorhasson a második világháborúból. Az ország maradék szuverenitása, azaz önrendelkezése is végleg elveszett. A megszállás következményeként a következő hónapokban felgyorsult a magyarországi zsidó lakosság elhurcolása és meggyilkolása is. Megkezdődtek a politikai tisztogatások is, a még működő magyar pártokat és szakszervezeteket felszámolták, politikusokat és országgyűlési képviselőket tartóztattak le. A megszállás következménye volt az is, hogy a szövetséges bombázók innentől kezdve tömegesen támadták az országot. (qubit.hu)

Észak-Londonban tűnt fel a világ legismertebb utcai művészének, Banksynek a legújabb alkotása. A művész, aki évtizedek óta sikeresen titkolja kilétét, egy nagy zöld pacát festett a Finsbury Park egyik házának tűzfalára. A paca azonban a megfelelő szögből nézve egy fa lombja lesz. Banksy ezzel a festménnyel a gyorsan fogyó zöldterületekre akarta felhívni a figyelmet. A ház lakói viszont azért aggódnak, mert a műalkotás miatt megnövekedhet a lakások értéke, és ezért jelentősen emelhetik a bérleti díjat. (bbc.com)

Szekszárd városa sólymokat bérelt fel, hogy távol tartsa a vetési varjakat a lakott területektől. A sólymokat a lakótelepek környékén reptetik majd, hogy elvegyék a varjak kedvét attól, hogy a házak környékén fészkeljenek. A varjakkal egyébként az a baj, hogy túl hangosan kárognak, az ürülékük pedig nagyon erősen szennyezheti a parkoló autókat és a járdákat is. A szekszárdi bérsólymok egyelőre 3-4 hétig maradnak a városban. (teol.hu)

Sólyom. forrás: Pixabay

Kiemelt kép: Facebook/Vitézy Dávid

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Hó reggelt!

Ördögünk van ma!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.