Ismered azt az érzést, amikor önkéntelenül is kinyílik a szád, hogy vegyél egy hosszú, mély levegőt? Amíg beszívod, néhány pillanatig teljesen kitágulnak a légutak… a torkod körül lévő izmok pedig erősen megfeszülnek. Ez volna az ásítás. Általában 4-7 másodpercig csinálod, naponta legfeljebb 28-szor, általában ébredés után és lefekvés előtt. És már attól is rád jöhet, hogy az ásításról olvasol.
Hogy miért?
Nem tudjuk. Nem csak mi, a tudósok sem ismerik az ásítás pontos célját.
Egy régebbi elmélet szerint az emberek akkor ásítanak, ha nem jut elég oxigén az agyukba. A kutatók azonban elvetették ezt az elméletet, mivel rájöttek, hogy az ásítás alatt még kevesebb oxigén jut a szervezetünkbe, mint a normál légzés során. Arról nem is beszélve, hogy a babák már az édesanyjuk hasában is ásítoznak, pedig ők a köldökzsinóron keresztül jutnak oxigénhez.
A tudományosan leginkább megalapozott elmélet arra, hogy miért ásítunk, az az agyi hőmérséklet-szabályozás. A levegő belégzése ugyanis segíthet az agy lehűtésében. Egy tanulmány 120 ember ásítási szokásai alapján megállapította, hogy télen az emberek kevesebbet ásítanak. Egy másik ok, amiért ásítozhatunk, hogy a testünk szeretné felébreszteni magát.
Az ásítás segít a tüdő és a szövetek megnyújtásában, de az izmainkat és az ízületeinket is megmozgatja. Ezek mellett a vért az arc és az agy felé kényszeríti, hogy ezzel is növelje az éberséget. Az ásítás tehát segíthet fenntartani a fizikai aktivitást.
A bizonyítékok szerint a fáradtság az ásítás leggyakoribb kiváltó oka. De okozhatja
- az ébredés is,
- az unalom,
- bizonyos stresszes események,
- az éhség,
- az ásítás utánzása, ami igazi ásítást vált ki,
- az olvasás vagy a gondolkodás az ásításról, vagy látni valakit ásítani.
Mindenki ásít, az állatok is. Nem is szabad elfojtani, hiszen egy önkéntelen reflexről van szó. Amikor ásítunk, azért tesszük, mert a testünknek szüksége van rá, még ha nem is tudjuk pontosan, miért.
Ragályos az ásítás?
Egyértelműen! Az ásítás egy titokzatos, fertőző fenevad. Még 1508-ban írta azt róla a nagy tudós és filozófus, Erasmus, hogy „egy ember ásítása ásításra készteti a másikat”. Nézd csak meg ezt a videót! És figyeld azt is, hogy ásítozni kezdesz-e.
Nos, mi lett az eredmény? Ha ásítottál egyet, az egy tanulmány szerint jó dolog: empátiát, vagyis együttérzést és kötődést mutatsz. Egy korábbi kutatás szerint – amelyben egyetemi hallgatókat vizsgáltak – minél kevesebb empátiával rendelkezik valaki, annál kevésbé valószínű, hogy ásítozik, ha mást lát ásítozni. Ezek az eredmények ugyanakkor nem általánosíthatók. Ők is csak tippelnek, de úgy gondolják, hogy az ásítás összefügg azzal a képességünkkel, hogy megértjük mások érzéseit és osztozunk is bennük. A kutatások azt is kimutatták, hogy minél közelebb érezzük magunkat valakihez, annál valószínűbb, hogy ásítani fogunk, amikor ő is ásít.
A felnőttek átlagosan naponta körülbelül kilencszer ásítanak. Vannak, akik ennél sokkal többet is. Problémásnak az tűnik, ha valaki naponta többször, 15 percenként háromnál többször ásít. Mondjuk mi: rejtély.
Ha azon kapod magad, hogy sokat ásítozol, próbáld meg kitalálni, hogy miért. Fáradt vagy? Unatkozol, meleged van? Túl sokat olvastál az ásításról?
Ha hiába keresed a válaszokat, érdemes beszélned egy felnőttel. A túl sok ásítás bizonyos betegségek tünete és bizonyos gyógyszerek mellékhatása is lehet. De mielőtt elgondolkodnál ezen, mindenképpen zárd be ezt az ásításról szóló cikket!
Források: Healthline, Sleep Foundation, Cleveland Clinic.
Kiemelt kép: Pixabay