A helyzet a következő: a szüleid valamit nagyon magyaráznak neked, kezd eleged lenni a kioktatásból és egyszer csak kibuggyan belőled a mondat: nem érdekel!
Mindnyájan mondtuk már ezt másoknak. Szülőknek, barátoknak, és leginkább akkor, amikor már nagyon eldurrant az agyunk.
Egy hongkongi pszichológus szerint viszont ez a mondat a hatékony kommunikáció gyilkosa, és egyáltalán nem azt érjük el vele, amit szeretnénk.
Katie Leung Pui-jan azt mondja, több helyzet is van, amikor indulatosan odavágunk ezzel, és mind érzésekhez kapcsolódik. Az egyik, amikor szeretnénk elkerülni a témát, mert úgy érezzük, nem tudjuk kezelni. Besokallunk.
A másik, amikor szégyelljük azt, amiről szó van, és nem akarunk róla beszélni, mert fájdalmat okoz. A harmadik pedig szimpla érdektelenség, amikor szó szerint értjük azt, hogy nem érdekel. „Bármi is legyen az oka, ezzel a mondattal valóban be tudunk fejezni egy beszélgetést. De! Hiába adja meg azt, amire éppen akkor szükségünk van, vagyis hogy ne legyen szó többet a témáról, nem oldja meg a problémát” – mondja Leung.
A „nem érdekel” egy érzelmi védőpajzs, amit magunk elé rakunk. Hiába tesszük ezt mondjuk fájdalmunkban, a másik fél nem biztos, hogy tudni fogja ezt. Azt gondolhatja, hogy tényleg nem érdekel minket a dolog, arrogánsak, érdektelenek, empátiahiányosak vagyunk. Mert mit gondol a másik? Letojjuk őt, nem érdekel sem ő, sem a mondandója, sem az érzései.
A szakember itt veszi elő a legnagyobb hibát, amit vitás helyzetekben ejtünk. Hogy azért hallgatunk meg másokat, hogy válaszolhassunk (ez esetben azt, hogy nem érdekel), nem azért, hogy meghalljuk azt, amit mondani akar. De igaz lehet ez arra is, aki magyaráz nekünk. Akkor sem megoldás a „nem érdekel” válasz.
De mi lehet akkor a megoldás? Leung azt mondja, ahelyett, hogy odavágnánk, hogy nem érdekel, kérjünk egy kis időt. Például: „Most nagyon felhúztál, légyszi, adj egy kis teret, időt, beszéljünk erről később.” De őszintén el lehet azt is mondani, hogy ez most zavaró, kényelmetlen, vagy nem tudunk rá mit mondani. És szintén megkérni a másikat, hogy térjünk rá vissza később.
A nem érdekel odavágásán kívül van még jó pár egészségtelen kommunikációs mód, viselkedés, amikre szintén nem árt odafigyelnünk. Nemcsak másokért, hanem magunk miatt is. Szemezgettünk még párat azok közül, amit szintén pszichológusok szedtek össze:
- Legjobb védekezés a támadás? Nem – amikor a másik elmondja, hogy mi bántja, rögtön támadásba lendülünk. Ahelyett, hogy elfogadnánk, hogy amit érez, ahhoz joga van, és azt mondanánk, hogy megértjük, rögtön rávágjuk, hogy arról nem mi tehetünk. És egyébként is, nekünk meg ez és ez a bajunk. A hibáztatásos játék sosem ér jó véget. Közösen kell dolgozni a megoldáson, és egyszerre csak az egyik fél problémáját meghallgatni, figyelembe venni. És ha lehet, megoldani.
- Általánosítás – vagyis a „mindig” és a „soha” szavakkal dobálózni. „Soha nem figyelsz rám”, „mindig idegesítesz”. Tudjuk, hogy sokszor ezt túlzóan mondjuk és egyáltalán nincs így, csak az érzéseink elhatalmasodnak rajtunk. Ezzel viszont azt éreztetjük a másikkal, hogy egy rossz ember, aki mindig csak rosszat tesz nekünk. Még akkor is, ha nem így gondoljuk. Ne túlozzunk! Még akkor sem, ha nagyon idegesek vagyunk. Inkább lépjünk egyet hátra és vegyünk pár mély levegőt.
- A másik helyett beszélés – ha már régóta vagytok barátok, társak valakivel, és nagyon sok időt töltötök együtt, elhomályosodhat, hol kezdődsz te és hol a másik. Amikor társaságban a másik helyett beszélsz, például hiába szeretné ő, te meséled el egy sztoriját, bánatát, örömét, azzal elnyomod. Egyenlő felek vagytok minden kapcsolatban, és ha csak nem kér meg rá, ne beszélj helyette, vagy a nevében.
- Gaslighting, vagyis gázlángolás – amikor megkérdőjelezed a másik valóságérzetét. Az nem is úgy volt, ahogyan te gondolod. Elmondja, hogyan érzett valamivel kapcsolatban, te pedig mindenáron meg akarod győzni arról, hogy nem érezhet úgy. Vagy az nem úgy történt, ahogyan ő látta. Mindnyájan másképp élünk meg, érzékelünk egy-egy helyzetet, még akkor is, ha ugyanott voltunk ugyanabban az időben. És mindegyik valós, saját megélésnek hívják.
- Folyamatos kritizálás – ezt nem is nagyon kell magyarázni. Bármilyen kapcsolatot tönkretehet, ha folyamatosan csak a másik hibáit hánytorgatjuk. Főleg, ha azokat, amikkel nem tud mit kezdeni, mert nincs felette kontrollja.
- Némasággal büntetés – ha hirtelen, figyelmeztetés nélkül nem szólunk többet a másikhoz órákig vagy akár napokig, és azzal büntetjük. Teljesen más helyzet és sokszor jobb, mintha meggondolatlan dolgot mondanánk, ha szólunk előre, hogy kell most egy kis idő és tér, hogy végiggondoljunk valamit. De erről tájékoztassuk a másikat.
- Intim dolgok kifecsegése – intim lehet egy korábbi trauma, szégyen, bármi, amit a másik bizalmasan mondott el nekünk. Ezt mások előtt felhozni, elmondani nemcsak megölheti a kapcsolatot, de nagyon nem szép dolog.
- Mi a baj? Semmi – az egyik legrosszabb konfliktuskezelési és kommunikációs párbeszéd. Tudomásunk szerint egyelőre egyetlen ember sem rendelkezik telepatikus képességekkel. Tehát ha bajunk van, el kell mondjuk, hogy mi az, ami bánt. A másik nem fogja tudni kitalálni helyettünk. Még akkor sem, ha szerintük egyértelmű. (Forrás: scmp.com, ideapod.com)