Varga Judit volt férje pártot alapít, szarvas tört be egy uszodába – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) jelenlegi főigazgatója nyerte a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) főigazgatói pályázatát. Az információ a Nemzeti Kulturális Tanács keddi üléséről szivárgott ki, ahol Csák János kulturális miniszter jelentette be a hírt. Az előző igazgatót, L. Simon Lászlót ő rúgta ki a híres-hírhedt sajtófotó-kiállítás ügye miatt. Demetert feltehetően azért választják majd meg főigazgatónak, hogy valamiképpen összevonják, de legalábbis összehangolják a két múzeum munkáját. (Index)

Ryan Gosling is énekel majd az idei Oscar-gálán. A színészt nem csak a legjobb mellékszereplőnek járó díjra jelölték, az eredeti dal kategóriában is esélyes a Barbie-ban előadott „I’m Just Ken” című dalával. A Barbie több jelölést is kapott az Oscaron, de a rendezője (Greta Gerwig) és a főszereplője (Margot Robbie) egyet sem. Ryan Gosling a jelöltek kihirdetése után csalódottságának adott hangot emiatt. Az Oscar-gála március 10-én lesz. A legtöbb, tizenhárom kategóriában az Oppenheimer versenyezhet, a Szegény párák és a Megfojtott virágok című filmek 11, illetve 10 jelöléssel vágnak neki a gálának. (24.hu)

Pártot alapít Varga Judit volt igazságügyminiszter exférje, Magyar Péter. Az üzletember Novák Katalin és volt felesége lemondása után fordult szembe hirtelen  a kormánnyal. Akkor azt mondta: „nem akar egy olyan rendszer részese lenni, amiben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak.” Magyar azóta sorra adja az interjúkat, bár kevés konkrétumot árult el a rendszer belső működéséről. Amikor először arról kérdezték, akar-e politikai pályafutást, azt mondta, az viccnek is rossz lenne. Most mégis pártot alapít, sőt, már a júniusi EP-választáson is elindulna vele. (444)

Alaposan meglepődtek a fürdőzők egy kanadai uszodában, amikor egy szarvas áttörte az épület egyik ablakát, majd becsobbant az egyik medencébe. Az esetről egy helyi lakos videót is készített. A gyereke épp végzett az úszásórán, amikor berohant egy másik szülő és azt mondta: „Nem fogjátok elhinni, de egy szarvas van a medencében!”. A fürdőzők mind az öltözők felé menekültek az állat elől, akit az uszoda egyik alkalmazottja vett üldözőbe. A szarvas körülbelül 15 percig tartózkodott a fürdőben, majd biztonságosan kicsalogatták és visszaengedték a szabadba. (CTV News)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Hó reggelt!

Ördögünk van ma!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.