Megdolgoznak az izlandi osztálykirándulásért a szobi gimnazisták

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Tavaly szeptemberben a szobi Szent László Gimnázium kilencedikes osztályának osztályfőnöke megkérdezte a gyerekeket, hogy hova mennének el a legszívesebben osztálykirándulásra, ha megtehetnék. Hova szeretnének egyszer mindenképp eljutni az életben? A gyerekek persze vadabbnál vadabb ötleteket dobtak be, végül a dzsungel győzött, mint úticél. A második helyre pedig befutott Izland, ahol gejzíreket és akár sarki fényt is látni. Az osztályfőnök pedig felvetette, hogy mi lenne, ha az álomutazás tényleg megvalósulna.

Osztottak-szoroztak, és arra jutottak, hogy ha a dzsungel nem is, de az izlandi osztálykirándulás megvalósítható. Igaz, nem most, hanem az érettségi évében. Úgy kalkuláltak, hogy a húsz gyerekre a tíznapos út kb. nyolcmillió forintba kerülne. És elhatározták, hogy ezt a pénzt, ha törik, ha szakad, ők összeszedik. Nem kérnek sem a szülők segítségéből, sem iskolai adományokból, ők bizony dolgozni fognak.

A vágyott úticél, Izland. Fotó: Herczeg Szonja

Békési Marcell, az osztályfőnök úgy látja, hogy az iskolai büfével, a karácsonyi és egyéb vásárok bevételével, valamint kisebb-nagyobb munkákkal össze tudják szedni a pénzt. Az osztály hirdetést is adott fel a Facebookon, melyben munkát keresnek. A gyerekek a kertrendezéstől, lomtalanításon át a pakolásig, iratrendezésig bármilyen feladatot elvállalnak.

Úgy számoltak, hogy ha 1000-1200 forintos órabért vesznek alapul, akkor minden gyereknek csak évi 10-12 napot kell dolgoznia ahhoz, hogy a negyedik év végére megteljen a malacpersely a kirándulásra.

Az osztály hirdetése többezer megosztásnál tart. Forrás: Facebook

A hirdetést rengetegen megosztották, és az osztályfőnök elmondása alapján számtalan ajánlatot kaptak a gyerekek. Az elmúlt napokban egy részben leégett ház takarításában és rendbetételében segítettek. De volt, aki Nyíregyházára hívta az osztályt őszre az almaszüretre, és olyan is, aki Horvátországban, a tenger mellett kínált a gyerekeknek munkalehetőséget. Az osztályfőnöknek egyébként nem ez az első ilyen nagyszabású kirándulás-terve. Az előző osztálya a sivatagot akarta látni, így őket Marokkóba vitte az érettségi után.

Egyébként ma Magyarországon jogszerűen dolgozhatnak gyerekek, de ennek persze megvannak a szabályai:

  • 15 éves kor alatt csak kulturális, művészeti, sport- és hirdetési tevékenység esetén lehet munkát végezni. Például ha szerepelsz egy filmben, profi sportoló vagy, esetleg modellkedsz. De előfordulhat, hogy a gyámhatóság engedélye is szükséges ilyen esetben.
  • 15 éves kortól iskolai szünetben van lehetőségetek munkát vállalni, de csak szülői engedéllyel.
  • 16 éves kortól szülői engedéllyel már suliidőben is dolgozhattok iskolaszövetkezeten keresztül. (Az iskolaszövetkezetek olyan cégek, amik a nappali tagozatos diákok munkavégézését segítik. Például azzal, hogy ők szerződnek a munkaadókkal, ők alkudják ki a munkabért és ők vigyáznak arra, hogy a munkaadók betartsák a rátok vonatkozó szabályokat.)
  • 18 éves kor felett pedig már nincs szükség szülői engedélyre, akkor sem, ha még iskolába jársz.
  • 18 év alattiak nem dolgozhatnak napi 8 óránál többet, és a munka nem lehet több heti 40 óránál.
  • 18 év alatt nem lehet éjszakai műszakot vállalni, azaz este 10 és reggel 6 között tilos dolgoztatni gyerekeket.
  • Be kell tartani a pihenőidőket, tehát két ledolgozott 8 órás műszak közt minimum 12 órának kell eltelni.
  • A napi munkavégzés alatt biztosítani kell nektek a szüneteket.

Forrás: nlc.hu, blikk.hu

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Jó reggelt és zokninapot!

Milyen jó, hogy nem kell már kapcát tekergetnünk reggelente!