2017-ben egy nagyon értékes hajóroncsot fedeztek fel 600 méter mélyén a Karib-tengerben Kolumbia partjainál. A háromárbocos San Jose-t 1708-ban a britek süllyesztették el, amikor épp Fülöp spanyol király udvarába tartott. A hajó legénysége közel 600 fő volt, közülük csak néhányan élték túl a támadást. A gálya raktárai tele voltak kincsekkel, ezüsttel és smaragddal, és legalább 200 tonna aranyérmével. Ezek ma dollármilliókat érhetnek.
Így néz ki ma az 1708-ban elsüllyedt San Jose. Forrás: Armada de Colombia
A hajót idén áprilisban kezdik közelebbről vizsgálni. A pontos helyét nem is árulták el a kolumbiai kutatók, hogy megvédjék a roncsot a kincsvadászoktól. Először robotot küldenek majd le, hogy felhozzanak néhány tárgyat. Meg kell vizsgálni ugyanis, hogy miként reagálnak ezek a tárgyak arra, ha többszáz, víz alatt töltött év után ismét a szárazra kerülnek. Ilyenkor fennáll a veszélye annak, hogy az anyagok szétmállanak, ahogy kikerülnek a vízből.
A hajóroncs felfedezése után több nemzet is jelezte, hogy igényt tartana a kincsre. Spanyolország azért, mert a hajó spanyol volt és a spanyol király parancsára szállította a kincseket. De bejelentkezett a kincsért a bolíviai Qhara Qhara bennszülött törzs is. Szerintük az arany őket illeti, mert az őseik bányászták ki azokat, miután a spanyolok kényszerítették őket. A kolumbiai kormány pedig azért szeretné megtartani a hajó rakományát, mert azt az ő területükön fedezték fel. Valamint ők fizetik a kincs kiemelését és konzerválást is.
Aranyérmék a San Jose raktárában. Forrás: Armada de Colombia
Gustavo Petro kolumbiai elnök szerint azonban fel kellene hagyni azzal, hogy a kincsért úgy marakodjanak országok, mint a gyarmati időkben, amikor még kalózok járták ezeket a vizeket. És most úgy tűnik, hogy lesz is megállapodás a gálya további sorsáról a spanyol és a kolumbiai kormány közt. A bolíviai bennszülött lakosság sem zárkózik el az együttműködéstől. Mára ők is beérnék azzak, ha néhány kincset visszakapnának. Ennek pedig inkább érzelmi és spirituális okai vannak. Ezzel szeretnék elérni, hogy az őseik lelke békére leljen. (AFP)