Béka gombával

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A gombák mindenütt jelen vannak, nemcsak az erdők mélyén és rántva a vasárnapi asztalon. Gomba nélkül nem lenne élesztő, nem lenne kenyér és sör sem. Sőt, az emberi testben is élnek gombák. Persze nem olyanok, amik elindíthatnak egy zombi-apokalipszist, ez ugyanis egyelőre csak forgatókönyvírók fejében fordulhat elő.

Ezek az egyébként roppant pici, egysejtű lények, mint például a candida gomba – csak akkor okoznak gondot, ha elszaporodnak. Olyat viszont még tudósok sem láttak, hogy egy gomba valódi gombaformát öltött volna egy élőlényen. De nemrég Indiában találtak egy békát, aminek saját kis gombája volt az oldalán.

forrás: WWF-India

Szakértők szerint a Kudremukha-hegy lábánál talált aranyhátú békán egy kígyógomba-féle vert tanyát. Ez a faj általában bomló szerves anyagon, főleg korhadt fán él. Az nem teljesen világos, hogy hogyan került a békára. Az igaz ugyan, hogy nedves környezetben mind a béka, mind a gomba jól érzi magát, de a békabőr általában kitűnően véd az élősködőktől és más betolakodóktól.

A kutatók ezért azt feltételezik, hogy békánkat valamilyen sérülés vagy fertőzés érte, amit nagyon jól ki tudott használni a gomba. Egyébként ez a felfedezés azt is jelenti, hogy a gomba képes alkalmazkodni a környezetéhez. Ezt a fajt ugyanis eddig még csak elhalt növényeken látták, élő sejteken nem. Ez egyben azt is jelentheti, persze szélsőséges körülmények közt, hogy ez a fajta megjelenhet akár az emberen is. Ezzel pedig valóra válhat számos horrorfilmrajongó rémálma.

Arról egyébként, hogy mi lett a béka további sorsa, nem tudni, mert nem gyűjtötték be, csak lefotózták. De mivel a gombának csak néhány nap az élettartama, remélni lehet, hogy a béka túlélte azt. (iflscience.com)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.

Boldog szülinapot, Kispolgár!

Egyévesek lettünk, és növünk tovább. Köszönjük nektek!