Halála után derült ki egy amerikai nyugdíjasról, hogy milliomos volt

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Geoffrey Holtot egyszerű embernek ismerték az amerikai New Hampshire államban élők. A férfi egy lakókocsipark gondnoka volt, ott is élt, és alkalmi munkákat is végzett a városban. A helyiek gyakran látták őt a kopottas-szakadt ruháiban, a fűnyírójával közlekedni, sokszor parkolt a főút mentén újságot olvasva vagy az elhaladó autókat figyelve. Régebben középiskolásokat tanított autóvezetésre, de ő nem szeretett autóval járni, kerékpárral – vagy fűnyíróval – közlekedett. Legjobb barátja és egykori munkaadója azt mondta róla, hogy látszólag mindene megvolt, amit akart.

A férfi azonban az idei év elején, 82 éves korában meghalt. Kiderült, hogy multimilliomos volt, és a pénzt, amit összegyűjtött, mind a városra hagyta. A végrendeletében azt írta, hogy a számláján lévő 3,8 millió dollárt a hinsdale-i közösségnek adja, hogy fejlesszék belőle az oktatást, az egészségügyet, a szabadidős és a kulturális lehetőségeket.

A legjobb barát szintén csak pár éve értesült arról, hogy Holtnak mesés vagyona van. Korábban termelési vezetőként dolgozott egy gabonamalomban, majd a pénzéből befektetett. A befektetésekből azonban sokkal több pénz jött össze, mint amennyire számított. Gyereke nem született, a feleségétől már fiatal korában elvált. Ő maga nem szerette a reflektorfényt, visszahúzódó ember volt, bár most már arra is van bizonyíték, hogy nagyon jószívű is. A városi tanács elnöke óriási ajándéknak nevezte a pénzt.

Jelenleg is zajlanak a hivatalos városi összejövetelek, ahol a résztvevők megvitatják, milyen fejlesztéseket kellene végezni a 4200 fős városban az összegből. Egyesek a városháza óráját korszerűsítenék, mások épületeket újítanának fel, de Holt tiszteletére felmerült egy online jogsitanfolyam indítása is. Mivel a férfi mindig szavazott az amerikai választásokon, elképzelhető, hogy egy szavazógépet is elneveznek róla. 

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Mi az ördög az ördög?

A Sátán! Lucifer! A krampusz! Róla se feledkezzünk meg a karácsonyi várakozásban!

Szerkeszd te is a Kispolgárt!

Legyen több ufó? Több politika? Sport? Film? Neked írjuk, te döntesz!

Hó reggelt!

Ördögünk van ma!