Kicsoda Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke?

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Nálunk nem lehetett sokat hallani Joe Bidenről, egészen addig, míg az Egyesült Államok elnöke nem lett. Jelöltként is meglepőnek tűnhetett, hiszen egyáltalán nem mondható karizmatikusnak. Inkább passzív szemlélőnek tűnhet.

Biden mégis logikus jelölt volt Donald Trump ellen a demokrata pártban. Barack Obama elnök alelnöke volt és a támogatását is élvezte. Így aztán a népes afroamerikai szavazótáborban is számíthatott szavazatokra. Nem mellesleg már-már unalmas, sótlan mivolta éles ellentéte volt az őrjöngő Trumpnak.

Néhány tény az USA jelenlegi, 46. elnökéről:

  • 78 éves korában nyerte meg a választást. Igazi középosztálybeli családból származik. Apja sikeres vállalkozó volt, de üzletei tönkrementek. Végül használtautó-kereskedő lett, és ebből tartotta el családját.
  • Biden jogi egyetemet végzett, ügyvédként dolgozott, ezalatt került kapcsolatba a demokrata párttal és választották be egy megyei tanácsba Delaware államban.

    Joe és Jill Biden a hetvenes években. Forrás: Wikipédia
    Joe és Jill Biden a hetvenes években. Forrás: Wikipédia
  • Joe Biden jelenleg második feleségével, dr. Jill Bidennel él együtt. Vele egy közös gyerekük van, Ashley. Nem elvált, hanem megözvegyült. Első felesége, Neila Hunter karácsonyfát indult vásárolni három kisgyerekükkel, amikor autóbalesetet szenvedett. Neila és közös kislányuk is meghalt. Két fia súlyosan megsérült. Az ő kórházi ágyuk mellett tette le szenátori esküjét, Delaware államban választották meg 1973-ban. Ezután még ötször újraválasztották, és ő volt az állam leghosszabb ideig hivatalban lévő szenátora.
  • 1988-ban egyszer már jelöltette magát elnöknek, de hamar visszalépett. Kiderült ugyanis, hogy egy beszédéhez plagizált (vagyis másnak a szövegét adta elő sajátjaként).
  • Joe Biden 2009-2017-ig szolgált Barack Obama mellett alelnökként. Állítólag azért őt választotta az afroamerikai elnök, mert szüksége volt egy „átlagos, középosztálybeli fehér férfira” a kicsit konzervatívabb demokraták megnyeréséhez. Nem mellesleg pedig vele látott esélyt arra, hogy a mérsékeltebb republikánus szavazókat is maga mellé állítsa.

    Obama és Biden. Forrás: White House Press/Pete Souza
    Obama és Biden. Forrás: White House Press/Pete Souza
  • Felesége, Jill tanárként dolgozik egy főiskolán, és ő az első first lady, aki férje elnöksége alatt civil munkát is végez. Emellett már alelnökfeleségként is különféle társadalmi ügyek mellé állt, mint például a mellrák elleni küzdelem vagy a tanuláshoz való jog. De kiemelt figyelmet szentel a háborús veteránoknak is.
  • 2015-ben Bident újabb csapás érte. Fia, a szintén politikus és jogász Beau Biden agydaganatban elhunyt.
  • Bident 2020-ban választották meg Trump helyére, és a felmérések szerint az első 100 napban toronymagasan verte elődje népszerűségét. Egyik legnagyobb előnyének higgadtságát emlegetik és azt, hogy konfliktus helyett megegyezést keres. Utóbbira jó példa, hogy alelnökével, Kamala Harrisszel például nagyon rossz viszonya volt korábban. Harris még rasszizmussal is megvádolta. Most mégis együtt vezetik az országot.
  • Biden a sikerét nemcsak magának, hanem Obama elnök támogatásának köszönhette. A kampányában a legnagyobb tapsokat ugyanis akkor kapta, amikor volt „főnöke” eredményeit méltatta, és céljainak folytatásáról beszélt. Ilyen az egészségügy rendezése és a klímaváltozás elleni küzdelem.

(Kiemelt kép: Wikipédia)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Boldog szülinapot, Kispolgár!

Egyévesek lettünk, és növünk tovább. Köszönjük nektek!

Kalmopyrin a málnaszörpben

A Kreatív interjúja az egyéves Kispolgárról, nehézségekről, tervekről, hőbörgésről.