Sokkal jobban megérted a szöveget, ha papírról olvasod

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A Valenciai Egyetem kutatói átnéztek több tucat tanulmányt, ami az utóbbi 20 évben készült, és ami közel 470 000 ember szövegértését vizsgálta. Azt fedezték fel, hogy a nyomtatott szöveg olvasása legalább hat-nyolcszor nagyobb mértékben javítja a szövegértési képességeket, mint a digitális olvasás.

A kutatók szerint ennek az az oka, hogy amit a neten olvasol, általában gyengébb minőségű szöveg. Kevesebb az összetett mondat. A mondatok rövidek. Mint ez.

De az okok közt szerepel az is, hogy a neten főleg a közösségi médiában megjelenő posztokat olvasod, ahol kevés az érvelés, és rengeteg a társalgásban használt rövidítés. A szövegek is sekélyesebbek, és inkább csak átfutod őket, és nem mélyülsz el bennük.

A kutatás azt is megállapította, hogy a fentiek főleg általános iskolás gyerekekre vonatkoznak. Középiskolában és egyetemen már kevésbé jellemző, hogy az okoseszközökről való olvasás rontaná a szövegértést. Ez a tudósok szerint azért is lehet, mert minél fiatalabb valaki, annál könnyebben elkalandozik a figyelme. Elég egy bejövő üzenet, és már nem tudod, mit olvastál korábban. Ez a készség elvileg javul, ahogy idősödik az ember, de nem feltétlenül mindenkinél.

A kutatók arra is figyelmeztetnek, hogy azok a gyerekek, akik szinte csak digitális felületen olvasnak, sokkal kevesebb szóval találkoznak. Ez szintén nem segít abban, hogy később komolyabb szövegeket meg tudjanak érteni. Ennek pedig majd a tanulás láthatja kárát.

(theguardian.com)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Hó reggelt!

Ördögünk van ma!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.