Hull a hó és hózik! Igazi tél van, ahogy lennie kellene általában ilyenkor. A Dunántúlon legalább bokáig ér a hó, és megy Kelet felé, erős szelekkel együtt. Erdélyben azt mondják az ilyen szeles-havas időre: zürmöl odakint. Persze ott a havasokban nem ilyen szelíd zürmök vannak, hanem olyanok, hogy reggel lapáttal kiásod magad a házból, ha tudod, és ha nincs a közelben a medve. Délutánra már csak furcinázni fog: havas eső várható. Mindenesetre hideg lesz.
Nem a hó és nem is a meleg miatt mondja százból kilencvennégy fiatal, hogy külföldön is el tudja képzelni a jövőjét. Csak a maradék hat akar mindenképp itt maradni. Pedig mind a száz megtanulta a Szózatból, hogy „áldjon, vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell.” Csakhogy nem ért ezzel egyet, hanem úgy gondolja, hogy ha veri, akkor ő keres olyan helyet, ahol nem veri annyira. Szokás szerint kettőkor jövünk a részletekkel, előtte meg utána minden egyébbel, ami fontos.
Ambrus és Ambrózia napja van, mindkettő azt jelenti, hogy halhatatlan. Tehát ezek a nevek eleve hazugságok sajnos, hacsak nem tárgyaknak adják. De azoknak nem szokták.