Hamisak a perui ufómúmiák

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Perui régészek megvizsgáltak két emberszabású figurát, amelyek első pillantásra pont úgy néztek ki, mintha törpe idegen lények múmiái lennének. Ez a híresztelés természetesen nagy lelkesedést váltott ki az ufóhívőkben. Az állítólagos maradványokat a limai repülőtéren találták egy csomagban.

A figuráknak három ujjuk van, fél méter magasak, és a fejük kicsit ET-ére hasonlít. Egyikük mexikói népviseletbe volt öltöztetve.

A tudósok most nemzetközi sajtótájékoztatón ismertették a vizsgálat eredményét. Eszerint a leletek állati és emberi csontokból, papírból és drótokból ragasztóval összerakott hamisítványok. Egyben tanulmányozták a korábban Peruban előkerült hasonló bábukat, és azokról is megállapították, hogy gyenge minőségű földi tákolmányok. Szóval most sem találtuk meg a földönkívülieket, sajnos vagy szerencsére.

Sellőktől a földönkívüliekig

Tréfás kedvű vagy haszonleső emberek már régóta foglalkoznak mitikus teremtmények hamisításával. Volt, aki óriást faragott kőből, de a leghíresebbek a sellőmaradványok voltak. Az 1800-as években ufókról még nem hallottak, viszont a tengerészlegendák népszerűek voltak, úgyhogy a hableánnyal lehetett nagyot dobni. Ezeket a preparátumokat fából, papírmaséból és majom- meg haldarabokból fabrikálták, és vándormutatványosoknál lehetett megnézni őket pénzért. Ha van kedved, te is megpróbálhatsz szörnyet építeni, és átvágni vele a sajtót! De lehetőleg ne minket! (CBS / Kispolgár)

Sellő papírmaséból és állati maradványokból. Fotó: Harvard Egyetem gyűjteménye
Kiemelt kép: ABC7 News / Youtube

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Hó reggelt!

Ördögünk van ma!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.