Március 15-én a pártvezetők beszédeket szoktak mondani arról, hogy ők képviselik 1848 örökségét. Idén sem volt ez másképp: Orbán Viktor miniszterelnök és Magyar Péter is tömegek előtt beszélt.
Orbán: eposzi csaták poloskák ellen
Orbán a szokásosnál rövidebb szöveggel készült. Alig említett a mindennapi életet érintő ügyeket. Csak az évértékelőjében már beígért, az anyáknak szóló adócsökkentést ismételte meg. Főleg világpolitikával foglalkozott. Arról beszélt, hogy Donald Trump győzelme a miénk is, és hogy „Brüsszel”, vagyis az Európai Unió még mindig ármánykodik ellenünk, és Ukrajna EU-tagsága mekkora veszély. És ugyanígy áskálódnak a vele szembeszálló újságírók, bírók, civil aktivisták – akiket poloskának nevezett, és az eltakarításukat ígérte.
Jó oka volt Orbánnak ezekre terelni a szót. A választásig alig több, mint egy év van hátra. Nem várható addig már javulás az egészségügyben, az oktatásban vagy akár a vasút dolgában. A gazdaság szomorúan fest, az árak töretlenül emelkednek, a közérzet rossz. Ilyenkor a legjobb, ha ezekről nem is beszél a kormányfő, hanem mesél a nagyvilágról, ahol szerinte győzelemre állunk. Felmutatja viszont az ellenségeket: Brüsszelt és a nem fideszes magyarokat. Rájuk lehet majd fogni minden bajt, és a harci dobbal elnyomni a napi panaszokat. Ugyanerre való a Pride elleni fenekedés.
Orbán valószínűleg tényleg veszélyt érez. A megmaradt szabad sajtó sorra mutatja be családja gazdagodását és az ország bajait. Ezeket a tudósításokat milliók nézik és olvassák.
A poloskázás nagy felháborodást keltett. Még Orbán saját weboldala is kihagyta a beszéd szövegéből; nem kizárt, hogy nem is szerepelt eredetileg a papíron, csak úgy kiböffent. Kártékony állatokhoz hasonlítani a politikai ellenfeleket ugyanis véreskezű diktatúrák szokása: nácik, sztálinisták, afrikai hadurak csináltak ilyet.
Magyar: 3000 tolvaj a nemzet ellenében
Magyar Péter hosszú és szerteágazó előadást tartott. Orbánnal ellentétben ő (a Tisza Párt más képviselőivel együtt) sokat beszélt Magyarország gondjairól, és sok ígéretet is tett azok megoldására. Például hogy ők majd hazahozzák az uniós pénzeket, amiket Orbán már nem kap meg.
És ő is fenyegetőzött. De nem általában a fideszeseket, hanem a korrupt politikusokat ijesztgette vagyonuk elvételével és súlyos börtönnel. Ezt hosszan részletezte, felsorolva a magánrepülőket, kastélyokat, jachtokat és egyéb drágaságokat. A fényűző luxusban élő uraságok nyilván idegesítik a nélkülöző, kevés pénzből élő magyarokat. Valószínűleg sokan csak azért fognak a Tiszára szavazni, hogy megbüntessék az új földesurakat és az Orbán-családot.
Meglepő, hogy a Tisza nem hivatalos „népszavazásában” nem kevesebb, mint 13 kérdés szerepel. Főleg adóügyekről kérdezik a népet, de Ukrajna EU-tagságáról is. A szavaztatással egyrészt begyűjtik egy csomó ember elérhetőségét, akiket később közvetlenül is megszólíthatnak (például hogy menjenek el szavazni). Másrészt rájuk bízhatják a program egy részét, és aztán mondhatják, hogy ez a nép akarata. Persze kérdés, hogy vajon „a nép” el tudja-e dönteni, mennyi legyen az áfa vagy a jövedelemadó.
Magyar Péter külön szólt a nőkhöz, a nyugdíjasokhoz és a határon túli magyar állampolgárokhoz (akik szintén szavazhatnak a választáson). Ezekben a csoportokban a Tisza egyelőre gyengébben szerepel, miközben egy friss kutatás szerint már előzi a Fideszt. Ügyelt arra is, hogy ne sértse meg a jobboldali, ma még kormánypárti választókat: kifejezetten „3000 tolvajt” emlegetett ellenségként, és nem az egész Fideszt. Ettől még a tömeg vidáman kiabálta, hogy „mocskos Fidesz”.
Ezt az irányt jelezte az is, hogy sikerült Orbánt túlöltöznie: míg a miniszterelnök zakóban és kabátban, Magyar Péter történelmi öltözékben, egyfajta díszmagyarban lépett színre.
Tervek és táborok
A két beszédből kirajzolódik a kormány és a legnagyobb ellenzéki párt stratégiája. Orbán Viktor a világpolitikai színpadon keresi a győzelmeket, és arról beszél, hogy a bolygószintű, történelmi csatában Magyarország a jó oldalon áll, csak az ellenséges poloskák akadályozzák. Magyar Péter pedig az itthoni, napi nyűgökre helyezi a hangsúlyt: az áremelkedésre, az állami szolgáltatások hibáira és a lopásra. És arra, hogy a jobb életet pont Orbán akadályozza. Orbán a meglévő táborához beszél, amely régóta hisz ebben a nagy szellemi világháborúban, és megbocsátja az inflációt, ha cserébe a melegeknek is rossz lesz. Magyar pedig azokhoz szól, akiket ez kevésbé érdekel, az ország működésével viszont elégedetlenek. Tartalék az utóbbi táborban van – kérdés, sikerül-e őket elérni.
És hogy ha igen, miféle rovarirtót ránt elő Orbán szorult helyzetében.
