Egyetlen nap alatt három egészségügyi ellátás állt le az országban. Dunavecsén a gyerek járóbeteg-ellátás, Békésen az ortopédia állt le orvoshiány miatt. A kecskeméti kórházban a CT-készülék hibásodott meg, ezért egyes betegeket nem tudnak ellátni – ez utóbbi leállás tehát csak átmeneti. (444)
Minden erejével azon van a kormány, hogy megakadályozza az idei, harmincadik Pride-felvonulást. A felvonulásról itt írtunk hosszabban, a betiltás híréről pedig ebben a cikkben. Lázár János építési és közlekedési miniszter csütörtökön arról írt Facebookon, hogy a Pride-ot mihamarabb be kell tiltani a gyerekek védelmében. Orbán Viktor erre azt kommentelte alá: be bizony! A Mi Hazánk politikusa, Novák Előd már be is nyújtotta azt a törvényjavaslatot, amivel betiltanák a Pride-ot, de a kormány biztosra menne, és az Alaptörvény átírásával szüntetné meg a felvonulást. Eszerint beleírnák, hogy a „gyermek testi-lelki fejlődéshez való joga minden törvény fölött áll”. Tehát fölötte áll az egyik alapvető emberi jognak, a gyülekezési jognak is. Arra a kérdésre, hogy ha a Pride veszélyes a gyerekekre nézve, miért csak most, 30 év után tiltják be, Gulyás Gergely azt mondta, hogy azért, mert eddig nem volt ekkora a mozgásterük. (hvg.hu/Kispolgár)

Új palackvisszaváltó automaták jöhetnek, amelyekbe már nem egyesével, hanem zsákostól lehet beönteni a flakonokat. Legalábbis ilyen, norvég automatákat tesztel a MOHU, a gépeket kibocsátó hulladékkezelő cég. Az új masinákba akár száz palackot is be lehet tenni egyszerre, de üveget nem vált vissza. A MOHU most vizsgálja, hogy működnek a gépek élesben, hogyan alakul a visszaváltási forgalom, és tetszik-e a vásárlóknak az új, egyszerűbben kezelhető visszaváltó automata. (24.hu)
Életének kilencvenedik évében meghalt Mécs Károly Kossuth-nagydíjas színművész. Mécs hosszú betegség után hunyt el. A szakmája egyik kiválósága volt, aki nem csak a színpadon, hanem filmekben is maradandót alkotott. Olyan karaktereket játszott el a filmvásznon, mint Noszty Feri vagy Baradlay Richárd A kőszívű ember fiaiból. Rendezőként is kipróbálta magát, sőt, franciául és németül is játszott, utóbbi nyelven több filmet is forgatott. Az alábbi videóban a Hajnali részegség című verset mondja el. (MTI)
Meghalt Gene Hackman többszörös Oscar- és Golden Globe-díjas színész. Hackman január végén lett 95 éves, de már nagyon régóta visszavonultan élt. Hackman minden idők egyik legkiválóbb színésze volt, a leghíresebb filmjei között van a Francia kapcsolat, a Bonnie és Clyde vagy A híd túl messze van. (hvg.hu)
Az űrbe megy Katy Perry. Jeff Bezos űrtechnológiai vállalata bejelentette, hogy a Blue Origin új űrrepülésre készül, ezúttal csak nőkkel a fedélzetén. Ez lesz a tizenegyedik olyan űrrepülés, amin civilek is részt vehetnek, köztük az énekes Katy Perry. A misszió várhatóan 2025 tavaszán indul. Hatvankét év után ez lesz az első alkalom, amikor csak női legénység hajt végre űrrepülést. Becslések szerint egy jegy legalább 200 ezer dollárba (kb. 77 millió forintba) kerül az útra, amely során egy pilóta nélküli rakéta hat embert tartalmazó kapszulát indít az űrbe, ahol az utasok néhány percet tölthetnek el. A kapszula 15 perccel később ejtőernyővel zuhan le. (Telex)
És a végére egy igazán klassz hír. Két rollerező 11 éves fiú vette észre, hogy lángol egy vasúti töltés Tácon. A fiúk rögtön hívták a 112-t, közben a sapkájukkal csapkodva próbálták oltani a felcsapó lángokat. Mivel a növényzet egy földúton gyulladt ki, a tűzoltóknak pedig nehéz volt megtalálniuk a tűz pontos helyét, megbeszélték a fiúkkal, hogy a legközelebbi buszmegállóban találkoznak. A gyerekek a megbeszélt helyen várakoztak, majd integettek a tűzoltóknak. Ezután rollerre pattantak és felvezették az egységet. A tűzoltók eloltották a lángokat és megköszönték a fiúknak a segítséget. (OKF)
