Biztos ti is hallottátok már a fast fashion kifejezést. Magyarra nem szokták lefordítani, de laza fordításban gyorsdivatot jelent, ami egy gazdasági modellre vonatkozik.
Amikor a divatcégek (high fashion) kijönnek a legújabb darabjaikkal a divatheteken, a cégek megfigyelik, mi lesz a trend, és elkezdik a nem pont ugyanolyan, de hasonló verziókat tömeggyártani. Fast fashion cég például a H&M, a Zara, a Mango és a Stradivarius is.
A fast fashion a 20. században indult növekedésnek, amikor a ruhák tömeggyártása olcsóbb lett a technológia fejlődése miatt. És azért is, mert sajnos olcsó, alulfizetett munkaerőt még mindig lehet alkalmazni. Mielőtt belemennénk ennek a részleteibe, ugorjunk egy nagyot az időben.
Mi volt a fast fashion előtt?
A középkorban nem volt tömeggyártott ruha. A darabok kézzel készültek. És nemcsak a szabás és varrás, de a textilek (pamut, bőr, gyapjú) beszerzése és előkészítése is kézimunka volt. Az ipari forradalom hozta el a varrógépet és a szövőgépeket, amivel az elkészítés gyorsabb és könnyebb lett, ezáltal a ruhák darabszáma is nőtt, ezzel párhuzamosan pedig az áruk csökkent.
A gépek megjelenésével létrejöttek (a maiakhoz képest azért még jóval kisebb) ruhagyárak, ahol már nagyobb mennyiségben lehetett gyártani. Majd ezek a kis cégek adták a mintát a későbbi sweatshopoknak, az első tömeggyártó helyeknek. Itt, a „verejtékgyárakban” borzalmas körülmények között (megfelelő fény, szellőzés, télen fűtés nélkül) dolgoztattak főleg nőket minimális pénzért. És gyerekeket is, ami már akkor is illegális volt. Gyakran túlóráztak (amiért plusz pénzt nem kaptak) és szüneteket sem tarthattak.
Az 1800-as években kétfajta kollekció volt: az őszi/téli és a tavaszi/nyári. Mára már 52 mikro-kollekció is van, ami azt jelenti, hogy ennyiszer cserélik le a kínálatot egyes divatcégek és biztatnak minket is arra, hogy ugyanezt tegyük a ruhatárunkkal.
A divat állandó változása a XX. században indult be, főleg a 60-as évektől, amikor a fiatalok elkezdtek maguk is divatot teremteni. De ekkor még sehol nem voltak a fast fashion üzletek. Voltak a luxuscikkek, és a high fashion, azaz a bevásárlóutcákban lévő szalonok vagy butikok. Utóbbiak voltak azok, amikben a felső-középosztály vásárolt. És a kevésbé tehetőseknek ott voltak az áruházak, a szocialista Magyarországon például az Állami Áruházak. És ekkoriban (egészen a nyolcvanas évek végéig) még nagyon menők voltak a DIY ruhák is. Sok háziasszony vette meg a Burda magazint, hogy otthon készítsék el kötve, horgolva vagy varrva a nyugati menő ruhadarabokat.
És akkor jöttek a nemzetközi márkák
A fast fashion már a kilencvenes években beindult, de a 2000-es évekre robbant be. Ahogy a tömegfogyasztás is. Csak hogy érzékeljétek a különbséget: egy átlagos vásárló 60 százalékkal több ruhát/kiegészítőt vett 2014-ben, mint 2000-ben. Ez óriási ugrás.
Hogy miért gond az, hogy ennyi hacukát veszünk, arról már írtunk nektek korábban, ide kattintva olvashattok róla bővebben. Röviden az, hogy a divatipar a világ károsanyag-kibocsátásának a 10 százalékáért felel. Ami nagyon sok és környezetszennyező. Emellett rengeteg a nem lebomló ruhaszemét, főleg a műanyagból készültek (mint nejlon és poliészter).
A fast fashion cégek ellen azt is fel szokták hozni, hogy nagyon keveset fizetnek a gyárakban dolgozóknak. A munkások biztonsága sem garantált, és a fő cég (anyacég) nem is tudja ezt ellenőrizni, mert rengeteg alvállalkozóval dolgoztat.
De akkor mi a megoldás?
Nyilván az esélytelen, hogy az átlagember méregdrága, egyedi ruhákat vásároljon. Egyszerűen nem reális. Az egyik dolog, ami segíthet az az, ha nem veszünk annyi felesleges ruhát, és azokat alakítgatjuk szettekbe a trend szerint (már ha ez érdekel minket), amik vannak. Amiből pedig tartós, jó minőségű kell, hogy hosszú éveken át hordhassuk (kabát, cipő), ott tényleg célszerűbb megvenni a minőségibb darabot. Mert tartósságával az árát is behozza, na meg nem kerül hamar szemétre.
A másik megoldás lehet a turkáló, vagyis second hand bolt. Ide azok a ruhák kerülnek, amiket mások már nem használnak, de még jó állapotban vannak. Mivel használtak, ezért jóval olcsóbbak, mint az újak. Hátrányuk, hogy sajnos a férfi/fiú cuccokban nem a legerősebb itthon a kínálat.
A turkálók az egyre környezettudatosabb fiatalok körében nagyon népszerűek. Egy előrejelzés szerint 2028-ra több százmilliárd dollárral fog nőni ennek az iparnak a bevétele.
A főleg elmaradott országokban dolgozó munkások borzalmas helyzetén sajnos mi nem tudunk segíteni. Azon csak szigorúbb törvényekkel és azok betartatásával lehetne változtatni. Mindenesetre ha nem állunk be a tömegvásárló sorba, a kereslet csökkentésével talán fékezhető a folyamat. És pénzt is megtakarítunk.
(Kiemelt kép forrása: Unsplash)
