Igényt tart a főváros Rákosrendezőre, kutyákat mentettek Csurgón – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Megszavazta a fővárosi közgyűlés a mini-Dubaj projekt megakadályozására vonatkozó javaslatot. E szerint a főváros igényt tart az elővásárlási jogára Rákosrendezőn, ezzel keresztbe téve az állam tervének, amivel arab befektetőknek adná el a területet. A szavazáson egyedül a fideszesek szavaztak nemmel. A délelőttöt a Tisza Párt képviselői kivonulással indították, miután az egyik fővárosi javaslatukat nem támogatta a többi párt. Ez a fővárosi cégvezetők kinevezéséről szól. Karácsony Gergely főpolgármester erre korábban azt mondta: azért nem támogatják, mert a javaslat tele van szarvashibákkal. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerint viszont Karácsonyék összejátszanak a kormánnyal. (Kispolgár)

Forrás: Fox News
Forrás: Fox News

Rendeletben tiltotta meg a 19 év alatti fiataloknak a nemi átalakító beavatkozásokat az új amerikai elnök, Donald Trump. Az intézkedés nemcsak a műtétekre, de a gyógyszeres hormonkezelésekre is vonatkozik. „…az Egyesült Államok politikája az lesz, hogy nem finanszíroz, szponzorál, népszerűsít, valamint nem segíti elő és támogat úgynevezett nemváltást gyerekek esetében…” – áll a rendeletben. Trump előző rendeletei között olyan is szerepel, miszerint csak két nem van jogilag az USA-ban: nő és férfi. Az a nem, amivel az ember születik. (CNN)

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök lesz az első külföldi vezető, akit Donald Trump fogad a Fehér Házban. A látogatás a jövő héten lesz. Izrael most éppen hat hetes tűzszünetben van a Hamász palesztin terrorszervezettel. A Gázai övezetben több mint egy éve tart a háború. (BBC)

Grönland fővárosa, Nuuk. Forrás: Wikipédia
Grönland fővárosa, Nuuk. Forrás: Wikipédia

A grönlandiak többsége nem akar az Egyesült Államokhoz tartozni – ez derült ki egy dán közvélemény-kutatásból. A válaszadók 85 százaléka válaszolt nemmel, és a megkérdezettek fele fenyegetve érzi magát Donald Trump amerikai elnök tervétől, miszerint az USA-hoz csatolná a szigetet. A válaszadók mindössze 8 százaléka mondta azt, hogy hajlandó lenne dán állampolgárságát amerikaira cserélni. (HVG)

Pintér Sándor belügyminiszter indoklás nélkül visszavonta az Országos Onkológiai Intézet főigazgatójának, Polgár Csabának a vezetői megbízását. Hogy ki került a rákkal küzdő betegekkel foglalkozó intézmény élére, egyelőre nem derült ki. (MTI)

Forrás: Instagram
Forrás: Instagram

ASAP Rocky, Post Malone, Shawn Mendes, Caribou és a Kiss of Life is fellép az idei Szigeten. A fesztivált augusztus 6. és 11. között rendezik meg. A hazai zenészek közül már biztos, hogy Co Lee és az Elefánt is a fellépők között lesz. Már korábban kiderült, hogy a tavaly nagyot ment Charli XCX is ott lesz a Szigeten, Nelly Furtado és a Papa Roach mellett. (MTI)

Forrás: MTI
Forrás: MTI

Sajnos 31-30-ra kikapott a magyar férfi kézilabda-válogatott a horvátoktól a világbajnokság negyeddöntőjében. A csapat így a nyolcadik helyen végzett. A válogatott nem tudta megszakítani azt a rossz sorozatot, hogy nem győzik le a házigazdát világ- és Európa-bajnokságon, pedig az 55. percben még 30-26-ra vezettek. (MTI)

Nemcsak vasárnap és hétfőn, de kedden is megdőlt az országos melegrekord. Annak ellenére, hogy még január van, kedd délután a Somogy vármegyei Nagyatádon 19,9 fokot mértek. A korábbi rekordot 2002-ben Rábagyarmaton mérték 18,9 fokos hőmérséklettel. (HungaroMet)

Éhező, sártól összeragadt kutyákat sikerült megmenteniük az állatvédőknek Csurgón. Egy szaporítótelepen uralkodtak olyan szörnyű állapotok, ami a tapasztalt mentőket is meglepték. A tenyésztőnek – állítása szerint – problémai lettek, ezért hanyagolta el annyira a kutyákat, hogy azok éheztek és tele lettek sebekkel. Nem volt ugyanis fedett rész az udvaron, így a mínuszokban is kint voltak. Állatkínzás miatt feljelentést is tettek az állatvédők, a mentett kutyák most már jó kezekben vannak. (Sonline)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Tojások és füstbomba a szerb parlamentben, öthavi csúcson a forint – híradó

Orbán Viktor szerdán Párizsban tárgyal Ukrajnáról, 24 zoknit szedtek ki egy mohó kutyából.

Kezdődnek a szóbeli felvételik. Mire számíts?

Kicsit olyan, mint egy állásinterjú. Menni fog, meglásd!