Mennyi volt a leghosszabb idő, amit valaki alvás nélkül töltött?

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Néhány évtizeddel ezelőtt még divatos volt az alvásmegvonás, sokan, sokféleképpen próbálták megdönteni az ébren maradás rekordját. Végül a Guinness Világrekordok véget vetett az őrületnek és 1997-ben eltörölte a kategóriát – vagyis úgy döntött, hogy a továbbiakban nem ismeri el az alvásmegvonásos rekordokat, hiszen az akár életveszélyes is lehet.

A legkomolyabb rekord egyébként egy Robert McDonald nevű kaszkadőré volt, aki 1986-ban 18 napig, 21 óráig és 40 percig volt ébren.

A Guinness nem tud arról, hogy McDonald rekordját azóta megdöntötte volna valaki. Szerintük McDonald egyébként szerencsésen átvészelte az ébrenléti maratont, ami ritka dolognak számít, mivel az alvásmegvonásnak számos negatív egészségügyi hatása lehet.

A súlyos alváshiány megnöveli a vastagbélrák, a cukorbetegség és a szívbetegségek kialakulásának lehetőségét. A túl sok ébren töltött idő három-öt évvel öregítheti az agyat is, és a demencia kockázata is nő tőle.

Fotó: Unsplash

A tudósok egerekkel is kísérleteztek, hogy ezt alátámasszák. Náluk kimutatták, hogy az alvásmegvonás nagyon kimeríti az agyban található egyik védőfehérje raktárait. Ha a fehérjeszint vészesen csökken, az jó eséllyel neurológiai (idegrendszeri) betegségeket válthat ki.

A McDonald előtti rekordtartó, Randy Gardner, aki 1964-ben 11 napot töltött alvás nélkül, azt mondta, hogy a mutatvány úgy hatott a rövid távú memóriájára, „mint egy korai Alzheimer-kór, amit az alváshiány okozott”. Néhány nappal a rekordkísérlete után Gardner hallucinációkat és memóriakiesést tapasztalt, bár ezek megszűntek, miután végül kialudta magát.

A tudósok egyébként úgy vélik, hogy a rekorderek a kísérletek alatt úgynevezett mikroalvásokat tapasztalhattak, azaz valójában itt-ott elaludtak néhány másodpercre anélkül, hogy észrevették volna. Tehát hiába voltak ébren ilyen hosszú ideig, igazából egy kicsit el-elszundikáltak közben. (IFL Science)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Hó reggelt!

Ördögünk van ma!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.