Újévi földrengés Japánban

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Újév napján nagyon komoly, 7,6-os erősségű földrengés rázta meg Japán középső részét. A természeti katasztrófának eddig hatvan halálos áldozata van. A mentés még tart, és az eltűntek után is kutatnak.

A földrengés több tízezer házat rongált meg, egyes helyeken még most is akadozik a víz-, energia- és mobilszolgáltatás. A mentést nehezíti, hogy sok helyen az utak is járhatatlanok lettek, és számos utórengés is tapasztalható. Ezek miatt olyan helyekről is elkezdték kitelepíteni a lakosságot, ahol a hétfői földrengés nem okozott nagyobb kárt. A földrengés után közvetlenül cunami-, azaz szökőárriadót is kiadtak. A cunami eleve japán szó, pontosan lefordítva kikötői hullámot jelent, és kimondottan arra a szökőárra vonatkozik, amit földrengés idéz elő. A hétfői rengés végül nem okozott nagyobb szökőárt, de így is volt olyan part menti terület, ahova több mint egy méter magas hullámok érkeztek a rengés után.

Japánban 16 atomerőmű működik, ebből 6 található ebben a térségben. Ezekben szerencsére nem okozott kárt a mostani földrengés. Az atomerőművek biztonságára azért is figyelnek fokozottan, mert 2011-ben egy nagy erejű földrengés és az azt követő cunami komolyan megrongálta a fukusimai atomerőművet. Ettől nagy mennyiségű sugárzó anyag került a talajba és az óceánba is. A 2011-es földrengés és cunami több mint húszezer ember életét követelte.

Az, hogy a mostani földrengésben viszonylag kevesen haltak meg, annak is köszönhető, hogy Japánban nagyon felkészültek az ilyen esetekre. Az emberek SMS-ben és a médián keresztül is rögtön kapnak értesítést a veszélyről. A tévékben vészhelyzeti adást sugároznak. A rengés pillanatában leállnak a vasutak, beleértve a japán szuperexpresszt is, ami normál esetben közel 300 km/h sebességgel száguld. Az épületeket úgy tervezik és építik, hogy azok a lehető legjobban bírják a rengéseket, és az építkezésekre vonatkozó szabályokat szigorúan be is tartják.

A földrengés Japán középső részén történt, ott, ahol 2020 ősze óta több mint 15 ezer, azaz heti 80-90 földrengést észleltek. 2023 májusában ugyanitt már volt egy 6-os erősségű rengés. Ennek nyomán japán szakemberek már tavaly jelezték, hogy a térségben várható egy 7-esnél nagyobb erejű földrengés, és ez most újévkor be is következett. Mivel az utórengések még mindig nem álltak le, ezért nem elképzelhetetlen egy újabb cunami-riadó sem.

Miért pont Japánban van ennyi földrengés?

Japán egy nagyon hosszú és viszonylag keskeny szigetország, ami pont ott található, ahol a Csendes-óceáni és az Eurázsiai kőzetlemez egymásnak feszül. És nemcsak feszül, hanem a vékonyabb óceáni lemez itt bukik a vastagabb kontinentális lemez alá. Ez persze nem látványosan gyorsan történik, a lemezek sebessége 8,3 cm/év. De az erő, ami ilyenkor itt felszabadul, óriási. Ez okozza a földrengéseket, ez a mozgás képes kialakítani hegységeket és szigeteket. Maga Japán sem létezne ezek nélkül a kőzetlemez-mozgások nélkül. Viszont mivel ezek a lemezek állandó mozgásban vannak, a sziget folyamatosan ki van téve földrengéseknek. Az elmúlt 50 évben tíz olyan földrengés volt itt, aminek az ereje meghaladta a 7-es erősséget. A földrengéseket mérő Richter-skála szerint ez már az „igen erős” kategóriába esik, abba, amiben házak, hidak, utak rongálódnak meg. Az ennél kisebb erejű rengések szinte mindennaposak Japánban. (euronews.com, foldrenges.hu)

Képek forrása: cnn.com

 

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.

Boldog szülinapot, Kispolgár!

Egyévesek lettünk, és növünk tovább. Köszönjük nektek!