Taps és fütty fogadta Orbán Viktort az EP-ben, eléri Floridát az évszázad vihara – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Hosszú idő után először szólalt meg a magyar miniszterelnök az Európai Parlament előtt. Ezt három és fél órás vita követte. Orbán Viktor a magyar uniós elnökség programját mutatta be, amit a képviselők egy része keményen kritizált, de néhányan többször meg is tapsolták. Orbán szerint az Európai Unió bajban van, ezért fel kell azt rázni. Beszélt arról is, hogy a bevándorlás az oka a nők elleni erőszak és a homofóbia erősödésének. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azzal vágott vissza Orbán Viktornak, hogy pont Magyarország volt az, amelyik embercsempészeket engedett szabadon, és kritizálta azt is, ahogy a magyar kormány egyik tisztviselője arról beszélt, hogy Ukrajna háborús védekezése hiba. (hvg.hu)

Orbán Viktor az Európai Parlamentben. Kép: Facebook/Orbán Viktor

Orbán Viktor beszédére Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője is reagált. A felszólalása előtt kezet is nyújtott a magyar miniszterelnöknek, aki azt kelletlenül ugyan, de elfogadta. Magyar Péter az ország problémáiról beszélt, és azt üzente Orbánnak, hogy az ő hatalmának vége van. Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője erre köztörvényes bűnözőnek nevezte Magyar Pétert, és felrótta neki, hogy hangfelvételt készített a saját feleségéről. Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője arról kérdezte Orbánt, hogy vajon mivel zsarolják őt az oroszok, szerinte ugyanis a magyar miniszterelnök Vlagyimir Putyin „hűséges szolgálója” lett. A vita végén Orbán reagálhatott az elhangzott kritikákra, szerinte minden ellene felhozott vád baloldali propaganda. Azt is mondta, hogy a magyar demokrácia rendben van, a korrupció miatt sem kell aggódni. Szerinte Európát az európai baloldaltól kell megvédeni. (hvg.hu)

Nemcsak a forint gyengül az egyre durvuló közel-keleti helyzet miatt. A nyersolaj drágulása miatt az üzemanyag ára is emelkedésnek indult. Csütörtöktől a benzin literje nyolc, a gázolajé tíz forinttal lesz drágább. Az üzemanyagok drágulása általában azt jelenti, hogy drágul az áruszállítás is, ezzel pedig általános áremelkedések is lehetnek. (holtankoljak.hu)

Kép: Pixabay

Nem biztos, hogy akartad tudni, miért zárták le a nyár végén a tihanyi szabadstrandot: kiderült, hogy hetekig folyt a szennyvíz a Balatonba. Egy elavult csőrendszer sérült meg, amit csak mostanra sikerült kijavítani. Azt a napokban fogják kideríteni, hogy mennyire lett szennyezett a Balaton. (hirbalaton.hu)

Az amerikai Florida állam történetének legnagyobb kitelepítése zajlik, több mint egymillió embernek kell elhagynia a lakhelyét az érkező Milton hurrikán miatt. A vihar magyar idő szerint csütörtök hajnalban csap majd le az állam partvidékére, ahol akár négy méter magas hullámokra és 200 km/órás szélre is számítani lehet. A hurrikán valamelyest veszített már az erejéből, de így is az elmúlt száz év egyik legnagyobb vihara várható Floridában. A hurrikán útját élőben lehet követni a neten. (24.hu)

A Milton hurrikán miatt újabb asztronauták rekedtek az űrben, a Nemzetközi Űrállomáson. A NASA és a SpaceX eredetileg úgy tervezte, hogy október 7-én hazahozzák a Crew-8 nevű küldetés négytagú legénységét. Meg is érkezett értük az űrkapszula, de a hazatérést elhalasztották. A kapszula ugyanis Floridában landolt volna, pont ott, ahol a vihar lecsapni készül. A legénység így legkorábban október 13-án, a vihar elvonulta után térhet haza. (space.com)

Három tudósnak ítélték oda idén a kémiai Nobel-díjat. Az elismerést az amerikai David Baker, illetve a brit Demis Hassabis és az amerikai John M. Jumper kapják. Baker számítógépes fehérjetervezésért, Hassabis és Jumper pedig a fehérjeszerkezetek előrejelzésért nyerték meg a rangos díjat. (nobelprize.org)

X/NobelPrize

Egy nepáli tinédzser lett a legfiatalabb hegymászó, aki megmászta a Föld összes, 8000 méternél magasabb hegyét. A 18 éves Nima Rinji serpa. (A serpa szó általában hegyi vezetőt jelent, de ez valójában egy nepáli népcsoport neve.) A fiú szerdán ért fel a tibeti Sisapanagma nevű hegy tetejére, így ezzel egyike lett annak néhány embernek, akik mind a tizennégy darab nyolcezres hegyet megmászták. A teljesítménye azért is bravúros, mert csak 16 éves korában kezdett a magashegyi mászásba, az első csúcstámadása a tizedik osztályos vizsgái után zajlott le. Ezután mindössze 740 nap alatt jutott fel az összes nyolcezres csúcsra. (bbc.com)

Instagram/nimasherpa_official

Egy tanácstalan koala lassította a forgalmat az ausztráliai Sydney külvárosának vasútállomásán. A biztonsági kamera azt vette fel, ahogy a koala le-fel mászkál a lépcsőn, keresve a kiutat a állomásról. Az eltévedt állat a sínekhez is vészesen közel ment. Végül két rendőr terelte vissza a koalát a vadonba. Nem ez az első eset, hogy a koalák bemennek a városba, szeptemberben egy szupermarketbe tévedt be egy példány. Ennek oka az, hogy Ausztráliában is egyre nagyobb teret vesz el az ember az állatoktól. Az erdőirtás miatt pedig már három régióban veszélyeztetettnek nyilvánították a koalákat. (theguardian.com)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.

Boldog szülinapot, Kispolgár!

Egyévesek lettünk, és növünk tovább. Köszönjük nektek!