Megkezdik a munkát az új önkormányzatok

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Június 9-én önkormányzati választások voltak, az ország minden településén képviselőket és polgármestereket választottak. Azóta eltelt néhány hónap, viszont októberig még a korábbi tisztviselők dolgoztak a települések élén. Az ő megbízatásuk ugyanis csak szeptember 30-án járt le. Az új képviselőtestületek és közgyűlések az október elsejét követő tizenöt napon belül állnak majd fel. A következő öt évben pedig ezek fogják irányítani a településeket.

Hogy fog kinézni egy képviselőtestület?

Egy kisebb, tízezer fő alatti településen egyéni képviselők kerültek be a testületbe, a polgármester mellett. Ez még egészen egyszerű – azok a képviselők vezetik majd a települést, akik a legtöbb szavazatot kapták.

Pilisborosjenő képviselő-testületi ülése szeptember 25-én. Kép: Pilisborosjenő önkormányzata

Viszont minél nagyobb egy település, annál több lesz azoknak a képviselőknek a száma,- akik nem nyertek ugyan, de sok szavazatot kaptak. Ők az úgynevezett kompenzációs listáról kerülnek be a testületekbe, a listát pedig a nem nyertes szavazatok, vagyis a töredékszavazatok arányában állították össze. Egy 50 ezer fős településen például a tizenkét megválasztott képviselő mellett már öt olyan képviselő is lesz, aki nem nyerte meg az egyéni körzetét, de sok szavazatot kapott ahhoz, hogy a kompenzációs listáról bejusson a testületbe.

A nagy, úgynevezett megyei jogú városokat már nem is testületek, hanem közgyűlések irányítják. Ezek úgy néznek ki, mint egy kisebb parlament. Itt a képviselők a pártjaik szerinti csoportokban, vagyis frakciókban dolgoznak. Szövetséget, azaz koalíciót köthetnek más pártokkal és bizottságokat is alakíthatnak egyes ügyek és feladatok megoldására. A közgyűlés általában akkor tud hatékonyan együttműködni a polgármesterrel, ha a többség ugyanabba a pártba tartozik, mint a polgármester, vagy a pártjaiknak sikerült koalíciót kötni. Ha a polgármester olyan párthoz tartozik, amelyik a közgyűlésben kisebbségben van, akkor borzasztó nehéz dolga lesz.

Debreceni közgyűlés 2022 júliusában. Kép: Debrecen Város Önkormányzata

Mi a helyzet Budapesten?

Budapestet szintén közgyűlés irányítja, ráadásul itt még bonyolultabb a helyzet, mint korábban. A fővárosi közgyűlést eddig a választásig a kerületi polgármesterek alkották a főpolgármesterrel együtt. Ezt a Fidesz egy parlamenti szavazással módosította. Mostantól a közgyűlés a fővárosi listákból áll majd össze annak arányában, hogy az induló pártok vagy pártszövetségek hány szavazatot kaptak.

A fővárosi közgyűlés idei februári ülése. Kép: Budapest Főváros Önkormányzata

Korábban tehát viszonylag egyszerű volt a dolga Karácsony Gergely főpolgármesternek, mivel többségben voltak a közgyűlésben azok, akik őt támogatták. Az előző választáson ugyanis a legtöbb kerületben a DK, a Momentum vagy az MSZP győzött, így a kerületi polgármesterek közülük kerültek ki. Most viszont a listákra adott szavazatok alapján egészen máshogy fog kinézni a fővárosi közgyűlés és még egyáltalán nem biztos, hogy a többség a főpolgármester pártját fogja majd.

Június 9-én öt párt, illetve pártszövetség jutott be a főváros „parlamentjébe”. A legtöbb szavazatot a Fidesz és a Tisza Párt kapta, nekik 10-10 képviselőjük lesz. A Párbeszéd-DK-MSZP szövetséget 7, a Kutyapártot és az LMP-t 3-3 fő képviseli majd. Arról már mi is írtunk, hogy elindult a szövetkezés és az alkudozás a pártok közt. Nem tudni még, kiket jelölnének főpolgármester-helyettesnek sem. Pletyka-szinten felmerült már az is, hogy a főpolgármester-választáson alulmaradt Vitézy Dávid lehet az egyik helyettese Karácsony Gergelynek. A Fidesz ezért már közölte, hogy ha így lesz, ők nem fogják őt megszavazni, hiába támogatták Vitézyt korábban a főpolgármester-választáson. De Vitézyt a DK sem szavazná meg helyettesnek.  Akárhogy is lesz, a közgyűlésben komoly viták és csaták várhatók, ami nem fogja megkönnyíteni a főpolgármester dolgát.

Győrben „megpuccsolták” az új polgármestert

Annyira viszont még mindig nem rossz a helyzet, mint például Győrben. Itt a leköszönő, fideszes többségű közgyűlés az utolsó ülésén gyakorlatilag kivette az összes hatalmat az új, ellenzéki polgármester, Pintér Bence kezéből. Komoly tiltakozás ellenére úgy módosították ugyanis a város „házirendjét”, hogy több hatalma marad a közgyűlésben többségben lévő Fidesz frakcióvezetőjének, mint az új polgármesternek. Pintér Bence szerint azzal, hogy ennyire korlátozták a hatalmát, a Fidesz egyáltalán nem tartotta tiszteletben a választások eredményét.

Tiltakozás a közgyűlésen. Fotó: Pintér Bence / Facebook

Kiemelt kép: Június 24-én átvették megbízólevelüket a Főváros Közgyűlés megválasztott képviselői. Forrás: Budapest Főváros Önkormányzata

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Boldog szülinapot, Kispolgár!

Egyévesek lettünk, és növünk tovább. Köszönjük nektek!

Kalmopyrin a málnaszörpben

A Kreatív interjúja az egyéves Kispolgárról, nehézségekről, tervekről, hőbörgésről.

Egy kutya akkor is tökéletes, ha történetesen nem az

Ismerd meg Brodie-t, a ferde orrú kanadai Instagram-sztárt!